WORLDNEWS ISSUE 19
Kis esti jövônézô...

Nem leszek, most hosszú, sôt, valószínûleg egy kisebb cikk méretét sem fogja jelen kis szösszenetem elérni. Igaz, nem is célom. Mindösszesen néhány a közelmúltban történt dolog kapcsán szeretném elégedettségemet kifejezni.

Valószínûleg egyik a másik után fogja majd, rövidebb vagy hosszabb távon, de mindenképpen drasztikusan megváltoztatni életünket. Együttesen jelentik egy sötét, és egy ragyogóbb jövô eljöttét: hogy melyik miért, azt rövidesen meglátjuk majd.

Az elsô, amely valószínûleg egy évtizeden belül esélyes a szobánkba való belépésre az egy monitor. Egy teljesen közönséges, lapos, nagyon jó minôségû LCD monitor... Amely azonban 3D képet ad. Mindezt anélkül, hogy szemüveget kellene viselnünk, vagy bármilyen speciális módon színeket veszítenénk: a kép pedig a szemlélônek - ha hihetünk a monitort kipróbálók "Woww...", "Argh..." illetve hasonló velôs kommentárokban kimerülô véleményének, nem lesz semmi.

A módszer amúgy már eddig is ismert volt, csak éppen nem erre a célra került eddig felhasználásra. Eddig is volt ugyanis már olyan képernyôvédô - magyarországon is van egy pár - amely csak a monitorral közvetlenül szemben ülô számára teszi láthatóvá a képet egy speciális rács segítségével.

Jelen monitorunk is ugyanezen az elven mûködik - csakhogy a rács ezúttal nem azt a célt szolgálja, hogy a képet elrejtse illetéktelen szemek elôl, hanem hogy két félképre bontsa azt - a kép ugyanis a 3 dimenziós megjelenítés esetén gyakorlatilag egy sztereogram - minden második képoszlopban. A rács segítségével tehát az egyik szemünk a sztereogramnak csupán egyik, míg másik szemünk csupán a másik felét láthatja - az illúzió pedig máris tökéletes.

Egyelôre ezeket a monitorokat egyenként, kézzel rakják össze, így pedig az áruk is elég tetemes. Ha viszont majd tömeggyártásra kerülnek, áruk hamar lecsökken majd a hagyományos LCD képernyôk szintjére.

Úgyhogy nem elképzelhetetlen, hogy annak a megjelenítési módszernek, amire most éppen bámulsz már harangoztak... A "virtuális", 2D-ben ábrázolt 3D helyét hamarosan átveszi majd a szemet tökéletesen megtévesztô, igazi 3D világ...

Ez egy viszonylag egyszerû dolog, mégis, ellentétben sok úgy nevezett dologgal valóban forradalmi jelentôsége és hatása lehet - nincs azonban annyira messzire elôremutató, hogy igazán mély, filozófiai gondolatok törnének elô belôlünk. Lépjünk is tovább tehát a következô eszközre...

Ahogy a tévében bemutatták, abban a megközelítésben azt hiszem mindenki ismeri már azt az implantátumot, amely ismét látóvá képes tenni embereket, ha egyelôre korlátozott mértékben is.

Ha egy kicsit más szemszögbôl, mondjuk a Neuromancer világának, az igazi mátrix mindent betöltô mindenségébôl közelítünk - némileg alulmûveltek számára ez a Mátrix nem az a Mátrix, amelynek láttán milliók borultak a moziszônyegre...- akkor viszont egy implantot láthatunk, amilyeneket az emberek saját képességeik drasztikus kiterjesztésére használnak. Bizony. Ha egy mûszer, jelen esetben egy CCD szerûség (amelyet kamerákban is használnak, csak esetünkben ennek felbontása messze volt még egy valódi kameráétól) impulzusait és üzeneteit, vagy mondjuk úgy, információit eljuttathatja agyunknak, akkor a perspektíva máris félelmetesen kitágul. Egy ilyen szemimplant egy emberbe ültetve már elôrevetítheti a mátrix létrejöttét - merthát miért volna muszáj, hogy egy a valóságot mutató CCD egységhez kössük a kábeleinkhez, ha a képet bizonyos szabályok szerint generálhatjuk is?

Ó igen, és itt eljutunk már mindkét Mátrixhoz... Ahhoz, amelyet a könyvekbôl és filmekbôl, például a Johny Mnemonicból ismerhetünk. Az internet hirtelen láthatóvá válik, benépesül, egy igazi, létezô, LÁTHATÓ és ÉREZHETÔ világgá válik.... Azon implantokról nem is beszélve, amelyek mondjuk emlékeinkhez hozzákapcsolva olyan dolgokra tesznek képessé bennünket, amelyeket sosem tanultunk - repülôt vezetni, fegyvereket használni, mesterszinten sakkozni... Egyáltalán szellemileg bármire.

És igen... Eljutnunk A MÁTRIX-hoz is, a filmhez, amely immár valósággá válhat. Az emberek rabszolgasorba vethetôek, a generált világban élve, a valódiról mit sem tudva is leélhetjük életünket, anélkül, hogy valaha is észrevennénk...

Ez már jóval kevésbé ragyogó kép, ugye?

De mit szólunk akkor a következôhöz?

Ránézésre egy apró kis gépet látunk. Két kereke, és fényszenzorai vannak. Ez a kiskocsi pedig mindig a fény irányába halad... Nem nagy cucc, ugye? Bárki meg tudná írni az algoritmusát...

Csakhogy a Motorola (mert milyen lenne) processzor, amely normális esetben a kis szerkezetet vezérelné a másik asztalon hever. A csöppnyi kis gépbe pedig egy Ingola agya és gerince van zárva - a teste nélkül. És az Ingola, ez a piciny kis ragadozó hal él, és követi természetes ösztöneit: a fény felé halad. Csakhogy érzékszervei a kis miniatür robot fényszenzorai, testét elôrehajtó végtagjai pedig a kis robot motorja és kerekei... Mindezek csaknem tökéletesen egymáshoz csatolva, és egymásba ágyazva.

Kicsiny kis "játék" ez csupán, igazi értelme nincsen. Igazi perspektívát, és akár félelmet kiváltó jövôképpé csak akkor válik, ha elmondjuk mi is ez tulajdonképpen: ezt a szituációt, amikor egy gép és egy élô szervezet egymásba ágyazódik... Nos, ilyenkor a teremtményt kiborgnak hívják.

Így azért már jóval ismerôsebb, nem? Így már rögtön felötlik bennünk egy Terminátorhoz hasonló alak, többekben a Dreadnought, a WarHammer 40000 félelmetes harci gépezetei, amelyek egykor nagyszerû harcosok testeit zárják magukba - és ugyanígy eszünkbe jutnak a rabszolgasorban élô, állati szinten élô, félig gép, félig ember, a célnak megfelelôen módosított takarítógépek, karbantartók és egyéb "alacsonyabb" életformák...

Hát ennyit a jövônkrôl, emberek. Találhatunk ki új dolgokat, mert amiket eddig merésznek, talán soha meg nem valósulónak tartottunk, azok igencsak itt kopogtatnak a küszöbünkön. Szép álmokat, világ...

Emeric SH