SPACEHAWKS' WORLDNEWS
ISSUE 20

RÉGI IDÕK MOZIJA
ANCIENT BATTLES

Üdvözlök mindenkit a Régi idôk mozijának legújabb kiadásában. Rovatunk ezen részében kivételesen a stratégiai játékok szerelmeseit igyekszünk elkényeztetni. Nem is akármivel: mégha ezúttal nem a grafika és nem is a hang lesz ami elvarázsol bennünket, játsszuk akár egyedül, akár ketten ezt a játékot, nem fogjuk megbánni. Az "Ancient Battles" címû alkotás azonban nem az a tipikus játék, amely elsô pillantásra lopja be magunkat a szívébe.

Amikor azonban légióink katonáinak helyébe képzeljük magunkat, vagy nehézlovasainkkal együtt rohanunk a falanx áthatolhatatlan, gyilkos, gyorsan mozgó tüskékkel tûzdelt falának, amikor saját, megvadult elefántjaink tapossák a katonáinkat, amikor a hunok lovassága átvágja áthatolhatatlannak gondolt védelmünket, amikor Hannibál Itáliai veteránjainak sorfalának csapódik az elit légiók cohorsainak végtelen sora... Akkor valami mégis megérint bennünket.

Akkor, amikor ez a játék készült még egyáltalán nem volt divat az egységeket formációkban mozgató játékok készítése: és azt kell mondanom, felülmúl jópár azóta született kezdeményezést. A rendszer, amely mögötte áll egyszerûsége dacára is lélegzetelállítóvá tudja tenni a csatákat, szinte velünk lélegzik és mozog a sereg, parancsszavaink visszhangozzák tisztjeink... Valahol a távolban elérték e szavak elefántjainkat, és az állatok feje mögött ülô hajcsárok kétségbeesetten próbálják az ellenséges lovasság irányába fordítani ôket. Mindeközben pedig kegyetlen, rezzenéstelen arccal rendezôdik át nemesi nehézgyalogságunk, halálos gyakorlottsággal teljesítik, szinte még kiadásuk elôtt generálisaik parancsát: szinte a semmibôl, vonalaink mögül tör elôre nehézlovasságunk, hogy megbontsa az ellenség vonalát, hogy majd a nyomukban beérkezô gyalogság és az íjászok végezzék be sorsukat.

Kevés olyan játékot láttam, ahol ennyire szabadon, és mégis ennyire rendezetten mozgathattuk volna egységeinket, és ami még ennél is fontosabb, brilliáns az, ahogy az ókori hadi taktikák valóban mûködnek. Hunjaink akkor legeredményesebbek, ha megfutnak és rá-rácsapnak csupán ellenségükre, lovas íjászaik halálos nyílfellegeivel. Az elefántoknak bizony tényleg érzékeny a talpa, és valóban megrémülnek látványuktól a lovak: ám éppúgy mint a valóságban, ha egyszer megvadulnak és menekülésbe kezdenek megölhetnek és eltiporhatnak bárkit, legyen az barát vagy ellenség. A rómaiak elit légióinak cohorsairól pedig azt hiszem nem is kell beszélnem. Hatékonyak, gyorsak, és nem állítja meg ôket más, csak egy hozzájuk hasonlóan elit katonákból álló falanx. Legyûrik ha kell az elefántokat, szinte félelmet nem ismerve törnek elôre: és ennek megfelelôen iszonytató pontokba is kerülnek, épp elég sokba ahhoz, hogy inkább lássuk a rómaiak megszokottabb légióit, melyek cohorsai nyomukba sem érhetnek, ám szervezettségük, létszámuk és moráljuk félelmetes ellenfélekké emeli ôket is. És végül ott vannak generálisaink, a sereg vezérei. A morál és a lelkesedés az egekbe szökik ahol megjelennek, és fordítva, az alájuk rendelt sereg megtörik, szétesik, és kapkodva keresi egy másik generálisunk irányítását.

Három nemzetet, három népet említettem eleddig: azonban ôk csak apró, szinte jelentéktelen szeletei a rendelkezésünkre álló hatalmas választéknak. Nem csupán a nemzetet választhatjuk meg, sokuknál meg kell jelölnük a korszakot is, amelybôl származzanak, majd esetleges szövetségeseiket: és még csak ezután jutunk el oda, hogy a játékban kivételesen gazdagon és rendkívül aprólékos gonddal megalkotott és jelen levô egységek valóságos tömegébôl választhassunk.

A csapatok összeállítása pontrendszer alapján történik: minden egység erejének és tulajdonságainak megfelelôen pontot ér: egészen néhány nemzet alig pár pontos benszülött íjászaitól a birodalmi róma jóval kétszáz pont feletti elit légióig.

A játék úgymond "a puritánság erejével hódít", ha a kezelés nehézségeirõl kell beszélnünk. Egyetlen apróságot leszámítva minden teljesen értelemszerû, mondhatni szájbarágós, kezdve az egységeink megvásárlásától egészen azok csatatéren való elhelyezéséig. A mûveletek jó részét végezhetjük magunk, vagy rábízhatjuk a számítógépre is. (Késõbb amikor belejövünk a játékba nem lesz senki aki a deploy életbevágó mûveletét a gépre merné bízni. Idõvel ugyanis rájövünk arra, hogy az utolsóként berakott, teljesen jelentéktelen kis íjász is lehet a csata eldöntõje.)

Ami kicsit bõvebb magyarázatra szorul, az a csata és az irányítás. Három fajta fontos egységünk van, ami a következõ hat (ha jól számoltam, de felkúszhat ez még menet közben):

1., a gyalogos
Meglepõ mód többségében õk fogják erõinket képezni. Rendkívül különbözõek lehetnek, kezdve a könnyû fegyverzetû, nehéz terepen is jól boldoguló, ám fegyelmezetlenségük miatt parancsainknak csak lassan és körülményesen engedelmeskedõ amatõröktõl egészen a betonstabil, acélos fegyelmû, nehézpáncélos elit falanxokig bezárólag, akik gyorsan és hatékonyan hajtják végre parancsainkat, nehezen törnek meg, ám mozgási sebességre lassabbak és rosszabbul boldogulnak nehéz terepen mint más társaik. Velünk elegendõ az ellenség elé vagy mellé állni (lehetõleg minél több oldalról) és már megy is a csihipuhi. Természetesen a közelharcfegyverek mellett az elitebb egységek hordozhatnak lõfegyvereket, pajzsokat és páncélokat is.

2., a gerely/dárda hordozók
Õk is gyalogosok, csak éppen bizonyos eszközöket cipelnek. Ezért gyengébbek közelharcban, ellenben két mezõ távolságban tudják lõni az ellenséget. (Mozgó egység csak a menetirányban levõ ellenségre tud lõni) Az általuk bevitt sebzés nem íródik ki összecsapásként, onnan lehet észrevenni hogy mûködnek, hogy az ellenfél célbavett egységébõl lassanként csendben kezdenek elfogyni az emberek.

3., az íjászok/parittyások
Az íjászok is hasonlóak a fentebbiekhez, ám négy egységre lõnek. A parittyások annyiban különböznek tõlük, hogy sokkal nagyobbakat képesek sebezni páncélos egységeken mint pl. az íjászok. (tehát íjászokkal kísérelni meg a rohamozó falanx megállítását általában elég öngyilkos húzás)

4., a lovasok
Õk is emberkék, csak meglepõ mód lovakon ülnek, ezért sokkal gyorsabbak és nagyobb a támadóértékük is. Õk is cipelhetnek maguknál példának okáért íjakat, és ezzel lövöldözni is szoktak. (A hunok például nagyszerûen értenek hozzá: a falanx meg úgyse éri utol õket, mivel lovon ülnek) A lovasokról tudni kell, hogy megfutnak az elefántok elõl.

5., az elefánt
Körülbelül ló sebessége van, nem bírja a nehéz terepet (az elefántoknak érzékeny a talpa), valamint ugyan automatikusan megfutamítja a lovasokat, meg azért edzett gyalogosok legyenek a talpukon akik megállítják (azért három elit légiós cohors-on már az életben nem jut át egymagában) de ha egyszer megfutamítják akkor hovatartozásra való tekintet nélkül mindenkin átrobog. (azaz támadja õket)

6., a harci szekér
Nagyon kellemetlen eszköz, megfutás esetére ugyanaz vonatkozik rá mint az elefántra.

7., a tábornokok
(tudtam én hogy a hat pont nem lesz elég)
Nos, talán a legfontosabb egység a játékban. Nem kell más ennek bizonyítására, mint hogy nélkülük nem vagyunk képesek parancsokat kiadni - seregünk hiányukban megfut vagy tétlenül áll, egyszóval nem hadsereg a hadsereg. Nem feltétlenül van egy darab belõle. Amennyiben több tábornokunk van, akkor még mielõtt az összecsapás elkezdõdne el kell osztanunk a hadsereget a tábornokaink közt. Mindenki annak a parancsainak engedelmeskedik (és annak parancsainak számát fogyasztja) aki alá tartozik.

Mivel ugye az ókorban vagyunk, minél messzebb vannak az egységek a tábornokuktól annál lassabban szereznek tudomást a parancsról. Minél fegyelmezettebbek és képzettebbek, annál gyorsabban engedelmeskednek. Ha például egy elit cohors 20 mezõnél messzebb áll parancsnokától, akkor egy kör eltelik ugyan, míg eljut hozzájuk a parancs, ám rögtön azonnal akcióba kezdenek. Kevésbé elit bõrgatyás íjászaink esetleg 3-4 körig is elszöszölnek, mire a parancsot végrehajtanák.

Mint említettük a parancsok száma igen korlátozott. Azonban mindez egy zseniális húzással van áthidalva: ugyanis bár parancsot kiadni csökkenti a parancsok számát, ám valakinek azt mondani, hogy kövesse a legutolsónak parancsot kapott egységet (igyekezzen tehát tartani a hozzá képesti pozícióját) az nem kerül pontba. Így lehet tehát egy egész lovasszázadot egyetlen parancs segítségével utasítani a rohamra, méghozzá formációban! Kijelölünk valakit képzeletbeli tisztnek, neki kiadjuk a parancsot, és a többieknek mind követést adunk. Jó tudni, hogy ezt csupán egyszer kell megtenni, ha új parancsot adunk a "tisztnek" akkor a többiek azt is követni fogják - ergo a követés azt jelenti, hogy csináld amit a tiszted. (kivéve a megfutást persze)

A parancsok számával való takarékoskodást segíti még, hogy a közvetlenül a tábornok mellett álló egységeknek (még ha nem is alá tartoznak) teljesen "ingyen" osztogathatunk parancsokat.

A parancsnok ezen felül nem szokványos egység, rá tud állni más, saját egységekre. (tulajdonképp egy zászló, vagy harci jelvény amit hordozhatnak) Célszerû a legjobb egységünkre rakni, két okból: egyrészt ugye a tábornok közelsége javítja a környezõ csapatok morálját, plusz még ezen felül nagyon megdobja annak a harcértékeit, akin rajta áll. Másrészt viszont ha elfenekelik és megfut, annak nagyon szomorú következményei lehetnek. Idõvel ugyan, ha van még tábornokunk akkor a csapatai "átállnak" egy másik tábornokunk irányítása alá, ám ez egyáltalán nem azonnal fog bekövetkezni, hosszú-hosszú körökön keresztül lehetünk képtelenek majd parancsokat kiadni nekik. Másrészt csak a tábornokok képesek parancsokat kiadni, és elvesztésükkel drasztikusan esik a kiadható parancsok száma, valamint ugye ha elfogy minden tábornokunk akkor egyáltalán nem leszünk képesek parancsokat kiadni.

Összefoglalás

Összefoglalásként annyit lehetne elmondani tehát, hogy a játék monumentális. Játszhatunk olyan csatákat amelyekben egyenesen tengernyi hadseregek csapnak össze, nagy a fejvesztettség, a káosz, az egymásnak ellentmondó parancsok: és mégis, a csúnyácska grafika dacára is megszépíti a játékot a komoly kihívás, az egyszerû kezelhetõség dacára is komplex csapatmozgások végrehajtására is alkalmas rendszer. Stratégia kedvelõknek tehát kötelezõ darab, fõként ha van a közelben valaki akivel játszhatunk, mert bár kergethetjük az AI-t is (vagy épp ellenkezõleg, szaladhatunk is elõle) a két játékos módnak nincs párja.

A választható nemzetek listája.

A birodalmi Róma nem túl számos, ám annál megkapóbb egységei.

A Rómaiak felsorakozak mintegy 6-8 képernyõnyi terjedelemben.

Az indiaiak úgy vélték majd õk aztán lerohanják a légiókat. Oldalt a lovasságunkat láthatjuk felfejlõdni némi kafa oldalbakapáshoz.

A Rómaiak az Indiaiak szemszögébõl. Hívjuk mondjuk szorult helyzetnek.

Ezúttal a Hunok a Kártágóiak ellen. Sose becsüljük alá az Itáliai veteránokat, mert úgy járunk mint én... :) (Innentõl 64 színû képernyõn, ablakban követhetjük az eseményeket, AGA-n :) Nem lebecsülendõ elõnye a játéknak, hogy kevés színt használ!)

A hunok rácsapnak (egyesek szerint rápacsálnak) a Kártágói seregekre. A történészek azóta is próbálják szétválasztani õket.

Emeric SH