SPACEHAWKS' WORLDNEWS
ISSUE 20

NGE

Mindannyiunknak van valamiféle, a valóságot jobban-rosszabbul megközelítô elképzelése Japánról, a japán emberekrôl, hitvilágukról, a világhoz való viszonyukról. Ám hogyan, miként látnak ugyanezek az emberek bennünket? Milyen ez a világ, amelynek mi vagyunk a szemlélt, jobban-rosszabbul ismert alanyai, és ahol jobbára a mi világunk képezi a történetek helyszínét? Az anime, ez a jóformán különálló mûvészeti ág nem egy esetben jelent pontosan ilyen tükröt számunkra, még ha nem is mindig egyszerû magunkat felismerni bennük.

Számos esetben keveredik ezekben a filmekben a japán és "nyugati" kultúra néhol nem is oly egyszerûen szétválasztható kulturális tengerének vize, különbözô országok és egymástól élesen elkülönülô korok és korszakok szimbólumvilága. Pontosan úgy, mintha a két részre osztott világ egyik felének határai véget érnének Japán partjainál, és ugyanott kezdôdne egy másik, nagy ország: a "Nyugat". Csakúgy mint az valószínûleg ugyanígy van velünk is, a sajátunk mellett létezô "másik" világban elmosódnak a határvonalak a lakóik számára valószínûleg fontos különbségek és jelképek között. Pontosan úgy, ahogyan torz képet közöl egy amerikai "szamurájfilm", hibásan ábrázolva a jellemeket és a szereplôk motivációit, oda nem illô vagy tévesen megközelített jelképeket és korokat vetítve elénk. Mégis, ezek a fent említett hibák miatt sokak szemében értéktelenként elkönyvelt filmek rengeteget elmondanak az adott készítô országról, közvetett módon jelenítve meg annak kultúráját és értékrendjét, nem utolsósorban pedig más kultúrákhoz való viszonyulását. Olyan ismeretekre tehetünk szert általuk, amelyek egyébként az udvariasság és a kölcsönös tisztelettudás homályában és áthatolhatatlan leplei mögött rejtôznének, szinte megismerhetetlenül.

Nem minden anime él természetesen a nyugati világ nyújtotta, a japán ember számára sokszor egyben az egzotikum birodalmát is jelentô vadászterület ki- és felhasználásának lehetôségével. Nem feltétlenül jelent azonban merészséget ezekre az idegen területekre merészkedni, hiszen nem egyszer sokkal inkább jelent kihívást ennek, és a modern világ minden szegletébôl áradó új hatásoknak ellenállni: szemünkben ez adja a fentiektôl eltérô, tradicionálisan japán témákkal foglalkozó anime filmek igazi értékét.

Térjünk azonban vissza azokhoz az anime filmekhez és alkotókhoz, amelyek nem ily sterilen tiszták, nem hagyományosak - és épp ezért mélyebben vezetnek saját kultúrájukba, mint polírozott tükörfelületként megismerési próbálkozásainkat könnyedén elhárító "hagyományos" társaik.

NEON GENESIS EVANGELION

Cikkünk témája egy igazi gyöngyszem, amely a maga idejében egyediségével, és addig szokatlan hangvételével világlott ki az anime filmek tömegébôl. A filmek többségénél ugyanis nincs feltétlen szükség a mögöttes szál, a bonyolult emberi, érzelmi és pszichológiai/filozófiai kapcsolatok és változások követésére - az Evangelion azonban nem ilyen. Ezek nélkül a film talaját veszti, értelmetlenné és megérthetetlenné válna. Nem maradna belôle más, mint a film marginális részét képezô, néhány vágás erejéig tartó akciójelenetek csupán...

Ha az ember akár csak néhány pillantást vet a sorozat utolsó két (három), befejezô epizódjra, sajnálatos módon azonnal nyilvánvalóvá válik számára a tény, hogy ha az ORTT leállíttatta a DragonBallZ vetítését, ezt a sorozatot soha nem fogja vetíteni semmilyen magyar televízió. Ha pedig megkísérli is, akkor is maximum este tizenegy után, korhatáros jelzéssel. Dacára annak, hogy a sorozat gyerekeknek készült. (Mentségükre legyen mondva, az Evangelion két részbôl áll: az 1-24. epizódból, illetve a mozifilmnek elkészült 25-26. epizódból, amely utóbbi sugárzását a helyi ORTT, azaz a Japán PTA követelésére a TV Tokyo megtagadta)

Nem egyszerû egy mind Japánban, mind az Egyesült Államokban nagy sikert aratott, 26 részes sorozatot röviden összefoglalni. Fôként azért, mert mint meglátjuk majd, nem a történet cselekményszála az ami fontos, az csupán átfogó, összekötô eleme az epizódoknak, amely jóval azelôtt kezdôdik, hogy az elsô epizódban bekapcsolódnánk a történetbe, ám amely valóban az utolsó epizódban jut el a kibontakozásig.

A nem is oly távoli jövôben járunk. Az ezredfordulón bekövetkezett, tragikus következményekkel járó "Second Impact" - hivatalosan egy meteorit becsapódása - nyomán gyakorlatilag megsemmisült az Antarktisz, az óceánok vízszintje megemelkedett, az emberiség csaknem fele, és erôforrásainak túlnyomó része odaveszett az óriási kataklizmában. Mindezeken túl pedig azóta idegen, ismeretlen lények látogatják a Földet: az "Angyal" néven ismert rejtélyes, kíméletlen teremtmenyek. Ezek a gyilkos lények látszólag mind ugyanazzal a rejtélyes céllal érkeznek a Földre, és céljuk mindig ugyanaz: elpusztítani valamit, eljutni egy bizonyos helyre. Tokyo-3, ez az ember által emelt mesterséges erôdrendszer áll egyedül szemben az angyalok támadásaival. Az egész város, épületei, a környezô hegyek és domboldalak mind voltaképp nem mások, mint egy mesterséges emberi alkotás, melynek egyetlen célja van: megállítani az angyalokat. Ebben pedig nem csupán az angyalok elleni hadviselést összefogó, SEELE elnevezésû szervezet erôforrásai állnak rendelkezésükre, hanem az ENSZ és jóformán a teljes emberi világ hadseregei, pénzügyi és materiális erôforrásai is. Nem feledkezhetünk meg a NERV-rôl, errôl a Tokyo-3-at irányító szervezetrôl sem: három, soha nem látott teljesítményû összekapcsolt intelligens szuperszámítógépükkel, amely összevontan a MAGI nevet viseli (a három keleti bölcsre utalva), más országok teljes költségvetését jelentô összegbôl épült, ember irányította gigantikus robotjaival (melyekbôl a sorozat elején egy, a legutolsó epizódokban pedig 12 mûködôképes egység áll rendelkezésre) és a város erôforrásaival száll szembe az Angyalokkal.

Mindez azonban, a toronyházak méretével vetekedô Angyalokkal szembeszálló, hozzájuk hasonló, és szintén emberfeletti képességekkel rendelkezô robotok gyilkos párharca, a tonnákban mérhetô kilôtt muníció, a néhol nagyon is kézzelfogható erôszak nem az, amely a történet lényegi részét alkotja. Az Evangelion annak idején nagy visszhangot kiváltott, szinte példátlan sikerét annak köszönhette, hogy gyakorlatilag új korszakot nyitott az anime filmek birodalmában.

Toshio Okada, a Gainax Stúdió alapítója és volt elnöke - aki ugyan már nem vett részt az Evangelion sorozat megalkotásában - nyilatkozott úgy: mind a mû, mind pedig elkészítésének módja eltért az anime stílusában addig bevett szokásoktól. Míg az ô munkamódszere inkább az, hogy elsôként a sorozat végét írja meg, majd hozzá az elôzményeket, és csak utána fogjon hozzá az elkészítéshez, az Evangelion teljesen másként készült. A hagyományos módszer lehetôvé teszi, hogy a rendezô átgondolja, milyen piacra is szánja alkotását: hiszen ha az amerikai piacra készül, akkor a korai stádiumban még probléma nélkül beleépíthetô a kötelezô happy-end, és mivel a szereplôk sem üthetik meg egymást(!), ez is korrigálható. Mint az Otakunok, animátorok között "Otaking"-ként ismert Okada elmondta azonban, Hideaki Anno, az Evangelion rendezôje - legalábbis a sorozat folyamán alkalmazott munkamódszerében - ettôl lényegesen eltért. Sokkal inkább hasonlított az egész egy tradicionális manga történet megalkotásához. Ezekrôl köztudott, hogy csakúgy mint az Evangelion esetében, a történetet menet közben írják, epizódról epizódra, így soha nem tudni milyen lesz a végkifejlet. Ha a végén az alkotóknak sikerül egy jó ötletet kitalálni a befejezéshez, akkor az egész manga sorozat jó lesz. Ha nem sikerül jó ötletet kitalálni, az egész manga sorozat rossz. Sokak szerint éppen ennek, és Anno pszichológia felé fordulásának köszönhetô az utolsó részek ellentmondásossága. A japán filmeknek természetesen ritkán egyértelmû, és a nézô aktív részvételét meg nem követelô a befejezése: ám az Evangelion utolsó részei mind Japánban, mind Amerikában kétfelé osztották a rajongótábort, és élénk vitákat kavart a kérdés, hogy egy rendezô mennyiben hagyhatja figyelmen kívül a rajongótábor elvárásait? A saját véleményem szerint kivételes szerencse, hogy az Evangelion befejezése olyan lett, amilyennek Anno megvalósíthatta. Ritkán esett még meg velem, hogy egy mû befejezésének értelmezésén hónapokig rágódjak...

A filmben egy fiú, Ikari Shinji sorsát kísérhetjük végig, akit a Marduk Intézet kiválasztása alapján az óriás robotok, az Eva-k egyik pilótájának hoznak Tokyo-3-ba. Ô azonban mit sem sejt még errôl: úgy tudja apja - aki a NERV szervezet vezetôje - szeretné látni. Apja, aki annak idején, még kisgyermek korában otthagyta ôt egyedül, már azután, hogy édesanyja még az EVA kísérletek kezdeti stádiumában életét vesztette. A fiát csupán eszközként kezelô apa és fia közötti konfliktus, és apja érzéketlenségének másik célpontja, egy pilóta, egy lány iránt érzett, még messze nem felnôtt felelôsség és féltés érzése az, ami megnyitja ezt a sorozatot. Az egy másik érzô lény iránti érzéketlenség felett érzett harag táplálta elszánás, és valami homályos érzés, hogy valami nincs rendben sem a NERV-el, sem az EVA-kkal, sem pedig az Angyalokkal.

A már ezerszer megszokott, szinte klisévé koptatott, embereket és cselekményeket mozgató alapvetô érzelmek: a félelem, gyûlölet, féltékenység és szerelem, amelyeket a mi "nyugati" filmjeink oly nagyon szeretnek használni, a Hollywoodi akciófilmektôl a Brazil szappanoperákig, mindig rendkívül árnyalt módon vannak csupán jelen ebben a történetben Sokkal inkább a beilleszkedés, a másokhoz való viszonyulás állandó és örök kérdései azok, amelyek inkább dominálnak. Három sérült gyerek, és a rájuk felügyelô, látszólag felnôtt, ám sokban hozzájuk hasonlító lány története az, amely az igazi bonyodalmat mozgatja és alkotja. Miként találhatja meg valaki önmagát egy ennyire ellentmondásos világban, a minden oldalról kényszerítô, gyökeresen különbözô elvárások össztüzében? Hol húzódik és meddig terjed az ember egyéni felelôsségének határa? Ezzel pedig már szinte szociális összképpé áll össze, a különbözô hatások és elvárások között vergôdô japán társadalomról. Egy társadalomról, amelyben talán Ayanami, ez a szinte gép, alázatos és saját életét semmibe vevô lány jelképezi a japán értékeket, míg Asuka, - dacára annak, hogy származása szerint német - az amerikai, individualista és minden áron önérvényesítésre törekvô, csakis mások elismeréséért küzdô, néhol kissé erôszakos és harsány, ám valahol - mélyen titkoltan - mégis gyenge és gyengédségre vágyó pilótalány a nyugati világ értékrendjét. Kettejük között, a felnôtt, saját identitását már megtalált, vagy éppen elveszített világgal szembenállva áll ott fôszereplônk. Akinek meg kell találnia a saját útját, a módot, ahogyan szembenézhet ezzel az élettel. Akinek fel kell nônie, keserves csalódások és fájdalmak árán tanulva meg, hogy az ember nem futhat el saját sorsa elôl.

A történet Japánban játszódik ugyan, fôszereplôik mégis csak névleg azok. A modern, nyugati mintákat követô életvitel, a szereplôk egyénisége mind különbözô kultúrákat képvisel. Még ha mindezeken át is üt még a hagyományos Japán, Gendo Ikari akkor is a feladatán kívül semmivel nem törôdô, emberi értékekre szinte érzéketlen, az Isteni hatalom vágyától fûtött tudós, Kaji pedig James Bond kedves, és elérhetôen emberivé simított változata. Vagy ott van éppen a tudós másik arca, Akagi Ritsuko, akinek munkáján kívül nincs semmije, és látszólag erôsen, ám mégis az emberi világban való boldogulásra képtelenül áll elöttünk.

A film maga szinte tobzódik a nyugati jelképrendszerekben. Elég ehhez csupán a film címében foglalt Evangéliumra gondolnunk, és tudnunk, hogy Japánban van keresztény közösség. Ez a vallás pedig messze nem gyökerezik olyan mélyen és nem tekint vissza olyan távoli múltra, mint nálunk. Mondhatnánk azt is, hogy ez, legalábbis a többiekhez viszonyítva új vallás: amely számunkra szokatlanul talán egyben szimbolizálhatja az újdonságot, a nyugathoz tartozást és a haladást is. A robotok aktiválási kitöréseinek, valamint az Angyalok csapásainak eltéveszthetetlenül kereszt formájú, sokszor egyházi jellegû hanghatásokkal kísért ragyogó szimbólumai is mind ennek a vallásnak a jelenlétét, és a mindennapi életbe való beépülését jelzik. Körülbelül olyan erôvel és egzotikus jelentéssel bírhatnak ezek a szimbólumok, mint számunkra bírnak a Yin és Yang, és a keleti vallások szimbólumai. A keresztény jelképek számukra még nem olyan üres klisék, jelentés nélküli kommersz jelképek csupán, mint sokunk szemében.

Az angyalok nevei, ezek az ôsi latin szavak számukra még ugyanolyan mágikus jelentéssel bírnak, mint számunkra az ô hasonló szimbólumaik. Egy ismeretlen világról, csakúgy mint mi, inkább képesek elhinni ôk is, hogy valami távoli, mesebeli föld, ahol létezik a varázslat, az idegen hangzású, mágikus szavak pedig nem csupán jelentéssel, hanem hatalommal is bírnak. Ott vannak még a titokzatos, Holt-tengeri tekercsek is, amelyek pontos idôrendben jósolják meg az Angyalok eljövetelét, és az emberiség azon sötét jövôjét, amellyel a SEELE és a NERV oly elkeseredett erôfeszítésekkel próbál szembeszállni: amelyekrôl azonban nincs, csupán pár embernek tudomása. A nyugati kultúra gyökereit jelentô szimbólumok ereje pedig szinte ugyanezek hatalmával és mágiájával ruházza fel az ezeket alkalmazó produkciót is.

Ezeket az értékeket és jelentéseket azonban kettétépi, szakítja és csavarja a technikai civilizáció, az ember haladásba és hatalmába vetett hit: a saját magunknak teremtett istenek, önmagunk vágya, hogy istenek legyünk, hogy szembeszálljunk saját sorsunkkal. Erôforrásainkat csakis ennek a célnak vetve alá, a kataklizma hatásait, az egymást követô válságokat és háborúkat még ki sem hevert emberiségtôl vonva el az iszonytató összegeket, amelyek a NERV és Tokyo-3 fenntartásához szükségesek. A Föld minden országa egyként vesz részt az EVA-k és a felszerelések költséges elôállításában, néha iszonytató veszteségeket megkövetelô harcában (Anno egész tankhadosztályokat és hadiflottákat volt képes néhány másodperc alatt feláldozottnak tekinteni filmjében). A "nyugati" világ keresztény gondolatai furcsa csavart vesznek ebben az ember alakította és talán megrontotta világban, az Istenek helyét valami idegen, félelmetes és mégis emberi alkotás révén véve át. Benne magában azonban mindvégig az emberrel. Az emberrel, és a rá váró végtelen idôk túlélésének képességével, az emberiség saját maga elhozta egyidejû megváltásával és elpusztulásával.

Ez a civilizáció is mi magunk vagyunk. A nyugati kultúra, amely felemészti, felzabálja erôforrásait, amely csak elôre, a haladás irányába tekint, mindegy milyen áron, mindegy min taposva keresztül. A cselekmény helyszíne talán Japán, de a szereplôk mi magunk is vagyunk: a régi értékeket elvetô technokrata civilizáció. Az emberi fájdalmak és szenvedô érzelmek mögött pedig nagyon is jól érzékelhetôen ott a tulajdon nagyravágyásunk, az Isten nélkül maradt emberiség vágya, hogy Istent teremtsen magának.

Mert ilyenek vagyunk: idegenek, halvány részei csupán a világnak, akiket mind önzô, vagy éppen közös célok hajtanak csupán, és ezektôl képtelenek vagyunk a világot magát látni. Mindezek közben pedig csak egyik parttól a másikig csapódunk, képtelenek vagyunk az életre, a másokkal való boldogulásra. Nincs ebben a világban senki, akinek élete felhôtlen lehetne. Mindenki sérült és csonkolt, saját keserû sorsa által meghurcolt, aki mégis erôvel próbál meg életben maradni, tudomást nem venni az ôket ért traumákról.

Említettük, hogy a film jóformán rólunk, a mi "nyugati" értékeink közötti dilemmákról és konfliktusokról szól. Mindennek az okait pedig azt hiszem mindennél jobban megismerhetjük a fentebb már említett Toshido Okada önvallomásából arról, miért is fordult a Science Fiction felé:

"1970-ben Osakában, Japánban került megrendezésre a világkiállítás, melynek témája az emberi fejlôdés volt. Mindössze még csak egy tizenegy éves kisfiú voltam akkor, és úgy hittem, a tudomány képes bármire, és jobbá tesz mindent. Az ember eljutott a Holdra, el fog jutni a Marsra, majd a Plútóra, végül más naprendszerekbe. Bármi megtörténhet, és mindenki boldog lesz. És úgy éreztem, az Egyesült Államok bármit meg képes tenni: hogy ott mindenki boldog. Mi, Japánok követni fogjuk ôket. Legalábbis akkor úgy hittem. Természetesen nem mondhatom ugyanezt most, ezekben a zavaros idôkben, de 1970-ben az Osaka Expo alapvetô befolyással bírt rám, egy fiatal emberre - hogy az emberiség a végtelenségig fejlôdik tovább, és hogy a haladás jó. Ezt persze már nem így gondolom... De mélyen a tudatomban még mindig ott egy kis hang, amely azt ismételgeti: 'Az emberi fejlôdés jó! Bízzunk az Egyesült Államokban!' [MONDJA NEVETVE]"

Végezetül pedig azt hiszem a legstílszerûbb Hideaki Anno saját szavaival búcsúznom:

"Tudják, az Evangelion olyan mint egy kirakósjáték. Bárki láthatja, és hozzáteheti a saját válaszát. Más szavakkal, mi felkínáljuk a lehetôségét, hogy a történetet mindenki saját maga gondolja el, és így mindenki önmaga képzelhesse el a saját világát. Sosem fogjuk felkínálni a válaszokat, még a mozivászonra készült verzóban sem. Számosan, akik követték az Evangelion sorozatot talán azt várják tôlünk, hogy "Minden Az EVA-ról" kézikönyveket nyújtunk számukra, ám ilyen nem létezik. Ne is várjanak ilyeneket senkitôl, és ne várják, hogy mindent készen kapjanak. Mindannyiunknak magunknak kell megtalálnunk a válaszainkat..."

Hideaki Anno
"Miyako Graham angol fordítása alapján"

Emeric SH