28 éves vagyok, nôs és - szó szerint - egy-két napon belül egy gyermek apja. Egy szatmári kisvárosban élek, ahol egy német világcég helyi gyárában dolgozom. (Rosszul fizetett számítástechnikusként :-) )

A Sci-Fi gyerekkorom óta érdekel, ám 14 éves korom óta ehhez még három nagy mánia: a szerepjáték, a mikroszámítógépek nyüstélése és a metál zene hallgatása párosul. Plus/4-essel kezdtem a számítástechnikával való ismerkedést, majd az érettségikor összetarhált pénzbôl egy A500-ast vettem. Sajnos a fôiskola miatt ez utóbbi gépet PC-re cseréltem. Ezt a hibát 99'-ben korrigáltam, így egy 1K2-es tulajdonosa vagyok. Mivel a számítástechnika a szakmámmá vált, így egyre kevésbé köt le. Az a varázserõ ami a nyolcvanas évek végét és a 90-es évek elejét jellemezte, rég elveszett. Aki még emlékszik a régi CoV-ra, a Mikrovilágra és a sok demókészítésre, az érti mirôl beszélek.

Talán ennek is része van abban, hogy hobbi szinten ma már a szabadidôm nagy részét olvasás, szerepjátszás és természetesen a Pozitron tölti ki. Ezek után ha még marad idôm akkor a saját nagyobb lélegzetû írásommal próbálok foglalkozni. Nagyon lassan halad, mert igyekszem eléggé kritikus lenni önmagammal szemben. Akár hetekig irogatok át egy oldalt, ha nem sikerül azt a hangulatot belevinnem, ahogyan azt elképzeltem.

Úgy gondolom nem szükséges mást mondanom. Az, hogy milyen a lakásom, a kocsim, hányszor voltam kórházban, vagy hogy hogyan tanultam az már tényleg eléggé száraz lenne. A Pozitron a fontos.

Pozitív hatással: S.A.C.Doyle: Elveszett Hajók Szigete, C. Barkertol a Korbácsot már említettem, P.K. Dick: A szárnyas fejvadász, W. Gibson: Neurománc, R.E. Fiest: A Mágus, és még sokan mások.

Negatív hatással: Középiskolás koromban egyik legnagyobb könyvélményem volt a Sárkánydárda Krónikák. Abban a sorozatban mindig felködlött egy régmúlt hôs, egy bizonyos HUMA neve. Akkoriban elképzeltem, hogy milyen lebilincselô és izgalmas lehet az ô története. Évekkel a Sárkánydárda Krónikák után kiadásra került egy Huma Legendája címû könyv, de olyan borzalmasan gyengére sikerült, hogy szinte sértve éreztem magam, hogy hogy lehetett a Sárkánydárda Krónikákat így meggyalázni. Ennek a véleményemnek hangot adtam egy D&D levelezô listán, mire a nagy többség letámadott, hogy hogyan merészelek ilyet írni. Hiába magyaráztam, hogy nem a Dragonlance-t bírálom, hanem a könyvet, amely rontja a nimbuszát. Sajnos túl sok elfogult emberrel kellett vitatkoznom, akiket egyáltalán nem érdekelt, hogy a könyv tényleg rosszul van megírva (elnagyolt jellemek, logikátlan reakciók és rossz történetvezetés) csak az, hogy sok csata és sárkányok vannak benne. Azt hiszem, már csak a korom miatt is, az én elvárásaim sokkal magasabbak voltak, így csendben leiratkoztam a listráról. Egy pozitív mozzanata volt a dolognak: ennek a "mû"-nek a hatására döntöttem el, hogy leírok könyv formájában egy, a fejemben már egy-két éve alakuló történetet. (Errôl a jobb sorsra érdemes CoV egyik aranyköpése jut eszembe a Rátkai-féle játékok és egy editor kapcsán, miszerint "ilyen aljasságokat én is ki tudok találni"-Emeric SH) Egyszerûen csak azért, mert úgy gondoltam, hogy ha a fent említett könyvnek helye van a nap alatt, akkor én is megpróbálhatok házalni a saját írásommal.