|
Másodsorban fel kell még tételeznünk azt is, hogy ha van valami koncepciónk, hogy valaminek hogyan is kellene kinéznie, azt valamiképpen meg is tudjuk valósítani, tehát vagy van valami rajzkézségünk, és hozzá egy jó kis rajzoló/képkonvertáló programunk, amit használni is tudunk, vagy pedig a csapatnak van egy grafikusa, akinek lehet a fejét ütögetni... Harmadsorban, és immár utoljára, fel kell tételeznünk azt, hogy van valami homályos elképzelésünk arról, miért és mirôl akarunk weboldalt csinálni. Ha mindez együtt van, akkor vehetünk egy nagy levegôt, és számos dolgot forgathatunk meg a fejünkben. Ezen dolgok prioritási sorrendje természetesen nem szigorú, egyszerűen csak olyan sorrendben fogunk végigmenni rajtuk, ahogy eszembejutnak. A, Kezdésnek mondjuk döntsük el, hogy milyen felbontásra is kívánjuk weboldalunkat majd optimalizálni (a színmélységgel a következô pontban foglalkozunk majd). Lehetséges olyan weboldalt létrehozni, amely minden felbontás mellett is ugyanúgy mutat, de ilyen oldal létrehozásához már akkor is nagy tapasztalat és tehetség kell, ha viszonylag egyszerű felépítésű oldalról van szó, komplex oldal esetén pedig már ütôs browser sem árt, amin értem, hogy van amihez egy 4.5-ös NetScape Navigator sem elegendô! Lehet tehát megijedni. Az általánosan elterjedt felbontások 640x480, 640x512, 800x600, 1024x768 és meg se nagyon merek említeni olyanokat, mint 1600x1280 mert ember legyen a talpán aki meg tudja nézni. Minden felbontásnál figyelembe kell vennünk, hogy maga a browser is lenyal jónéhány pixelt minden oldalon, valamint, hogy az emberek többsége az oldalakat nem full screenben nézi, tehát a mi felbontásunk a browser ablakának méretével, és nem a képernyô felbontásával kell számoljon. Sokan optimalizálnak mostanában 800x600 felbontásra, merthogy az a menô. Csakhogy ez az átlag desktopot szép egészségesen beteríti, ellenben 640x480-ban igen siralmas eredményt mutat. Hiába hangzik tehát ijesztôen alacsonynak a 640x480, ha nincs rá különösebb okunk, ne másszunk magasabbra, legfeljebb csináljunk a képernyômérethez alkalmazkodó oldalt. Ennek nehézségeit majd kicsit lentebb mindjárt részletezzük. Visszatérve egy rövid idôre a felbontáshoz: én magam is megdöbbentem nemrégiben rajta, de rá kellett jönnöm; ez a legjobb megoldás. Ha nem használunk frame-ket, akkor az oldalunkat érdemes úgy létrehozni, hogy kezdésnek létrehozunk egy 600 pixel széles, középre rendezett táblázatot. Ez ugyanis MINDEN (nagyon extrémeket leszámítva) browserben pontosan illeszkedik a 640x480 ablakméretű browser által biztosított megjelenési helybe, míg egy 640 széles táblázat már igen ki szokott lógni. Az pedig, hogy középre rendezett, az már egy lépés afelé, hogy az oldalunk ne legyen illúzióromboló nagyobb felbontásokon. Mert más szóval nem jellemezhetô az, amikor a rosszindulatból 1280x1024 ablakméretűre növelt browserben a 640x480-ra optimalizált oldal tapad a bal felsô sarokba... És akkor röviden ejtsünk néhány szót arról, hogyan lehet egy oldalt úgy megtervezni, hogy minden felbontásban közel ugyanúgy nézzen ki, és lássuk mivel lesznek problémáink. Az elsô, hogy el kell felejtenünk azt, hogy mindent pixelben adjunk meg. A legkomolyabb idegrángást az emberekbôl a frame nevezetű állatfajta tudja kiváltani. Ez egyébként egy isten nagy találmány, és nagyon coool, csak jelen esetben, hogy céljainknak megfeleljen nagyon nagy ráhagyásokkal kell dolgoznunk, mert ahány browser, annyiféleképpen csúsztatja a beállításainkra szinte fittyet hányva 10-20 pixellel ide-oda a frame határokat. Háttérképnek nem használhatunk csak és kizárólag ismétlôdô mintázatot. Egy bizonyos szint felett azonban, ha nem kellôképpen homogén, hanem kivehetô, kontrasztos dolog, akkor nagy felbontásban, mivel rettentô pici lesz, nagyon le tudja rontani az összképet, hogy RENGETEG lesz belôle, és nagyon sűrűn fog ismétlôdni. Ha van mondjuk egy image csíkunk végig egy táblázatsorban, akkor azt kétféleképpen ôrizhetjük meg, vagy berakjuk cellaháttérnek (ehhez két dolog kell, hogy korrektül tudjon ismétlôdni, valamint kell hozzá egy 4.0+ Browser, jelenleg tehát az Amigások felejtve) illetve megadhatjuk a szélességét 100%-nak, és ekkor mindig a táblázat szélességére fogja méretezni. Negatívum, hogy magasságot csaknem lehetetlen vele arányosan megváltoztatni, és ehhez még hozzájön az, hogy még a fentebb említett NetScape 4.5 sem kezeli korrekten az image-k magasságának százalékos megadását. Egyébként mivel az image-k szélességét méretezve azok torzulnak, és csúnyák lesznek, a legelegánsabb megoldás, ha nem az image komplex részét méretezzük. Mit értek ezalatt? Van mondjuk egy egyenesünk, ami a képernyô bal és jobb oldalán egy görbében ér véget, és ami árnyékot vet. Ha a méretét szimplán 100%-ban adjuk meg, akkor nagyobb felbontásban vízszintesen torzul, és szép pixeles is lesz. Ha viszont felvágjuk három részre (bal oldali görbe és árnyéka, jobb oldali görbe és árnyéka, az egyenes rész és árnyéka) akkor észrevehetjük, hogy ezen legutolsó (az egyenes és árnyéka) gyakorlatilag tetszôlegesen méretezhetô vízszintesen úgy, hogy nincs látható változás rajta. Ha egy három oszlopból álló táblázatot feltételezünk, akkor a két szélsô cellának 1, a középsônek 99%-ot megadva (a böngészô úgyis átméretezi ôket, hogy a két szélsô image pontosan beleférjen), és az egyenest és árnyékát ábrázoló image méretét vízszintesen 100%-ban határozzuk meg, akkor helyben is vagyunk. Minden felbontásban úgy fog kinézni, mintha arra a felbontásra optimalizáltuk volna. B, A színmélység. Ez az a dolog, ami jóformán még a felbontáshoz kapcsolható, mégis valami más. Amikor meghatározzuk a megcélzandó színmélységet, kicsit elôre kell szaladnunk, és meg kell határoznunk, kik is lesznek a program felhasználói. Mivel az Amigások többsége 256 színben használja a böngészôjét (kevés AGA felhasználót láttam, aki Savage15 bit driverrel erôsített NetScape-bôl böngészgetett volna ShapeShifter alatt), ez jónak látszik, az emberek többsége azonban a nagyvilágban 16 vagy több biten nézegeti az oldalakat. A 256 szín ugyan nem jelenti a szegényes színvilágot, de szoktak az emberek ebbe a csapdába esni. Mindjárt megnézzük, hogyan lehet ezt elkerülni. Vannak emberek akik szöveges böngészôt használnak, és azoknak semmi sem elég jó, dehát ez van... Mi most maradunk ennél a 256 színnél. Ebbôl persze lejön legalább 4 de inkább 8 (meg még néhány, amit egyes usereknél lock-olnak a már használt programok) de még így is marad bôven több mint 230. Maradjunk tehát ennél. Pontosan tudom, milyen könnyű beleesni a szegényes színvilágba, ha az ember ezt a 230-as számot tartja szeme elôtt, amikor az ikonokat, és képeket válogatja, hogy beférjen még ide... Komoly tehetség kell ahhoz, és szép hosszú grafikus múlt, hogy az ember a szükséges színekbôl elôre meg tudja mondani, hogy mennyi kell, és tökéletes, és színgazdag palettát tudjon kikeverni belôle. De szerencsére van ennél egy egyszerűbb módszer is. Felejtsük el a limitet: dolgozzunk 24 bitre. Ne féltsük: használjunk vad képeket, csillogó-villogó gombokat, adjunk a népi manikűrnek, készítsük el fullra az oldalt. Na ha megvan, akkor nézzük meg 256 színben... Miután kellôképpen széthánytuk magunkat, nem kell kétségbeesni, hogy kezdhetjük az egészet elölrôl, mert most egy ImageFX következik, ami némi ram igénybevételével segíteni fog nekünk. Mert csinálunk egy nagy nagy képet, és egyesével az összes képet, ikont, miegymást elhelyezzük rajta. Na ha ez megvan, akkor a várakozással ellentétben NEM fogjuk 256 színbe lerenderelni. Fene tudja, én valahogy nem vagyok oda az ImageFX render részéért. Hanem most a képünket elmentjük IFF24-ként, betöltjük a PPaintot (amit nem is nagyon használok másra mint erre) belôjük a színkonverziónál a Floyd-Steinberget, Qualitive reductiont, azután pedig egyszerűen betöltjük a képünket. Ezután kis rabszolgamunka következik: elmentjük ezt a palettát, majd brushként betöltjük az összes képünket, gombunkat, miegyebünket, átkonvertáljuk ôket erre a palettára, majd elmentjük ôket. Macera, de megéri: a végeredmény 100x lesz szebb, mint amikor a 24 bites képeinket nézegettük a Browser által lekonvertálva. Ezzel két legyet ütöttünk egy csapásra: vissza se fogtuk magunkat, másrészt pedig 256 színben is nézhetô az oldalunk! C, Sajnos azonban még csak az alapokkal vagyunk meg, annyit tudunk csupán, hogy milyen felbontásban és színmélységben képzeljük el az oldalunkat. De még semmi ötletünk arról, hogyan is fog kinézni. Most következik a teljesség nélkül néhány szó a grafikai és egyéb design-ról. Fontos leszögezni, hogy bármit is mondok itt el, a legjobban úgy tanulhatunk, ha mások weboldalait tanulmányozzuk. De elsôként lássuk, milyen mintákból is válogathatunk? a, Az ôslelet. Volt egy közvéleménykutatás nem is olyan rettentô rég arról, hogy miért is néz mindenki szinte kizárólag külföldi oldalakat, és miért hanyagolják a magyarokat. A válasz megdöbbentô volt, de egyszerű: mert rondák és nincs rajtuk semmi. Bemutatnám a tettest: igen, róla van szó, akit most elneveztem ôsleletnek. Rövid jellemzôje, hogy igen nagy százalékában szöveges, a default fontot használja, a borzalmasabbikja egyetlen oldalból áll, van rajta elszórva 1-2 kép, eszméletlen rossz minôségben, gyakori az, hogy valami gusztustalan háttérszíne, vagy háttérmintája van, és az egész úgy néz ki, hogy olyat kezdô html gyártó sem adna ki a kezébôl: ezeket az oldalakat olyan emberek gyártották, akik úgymond értenek a dologhoz, neadjisten könyvbôl tanulták, és ott és a HTML1.0 szabványnál meg is álltak. Ezt a fajtát nem fogom részletezni, és kérek mindenkit hogy ilyet csak elrettentésül csináljon! (Sajnos Amigás oldal is van jópár ilyen, merthogy ilyet a legegyszerűbb csinálni, csak írjuk, hogy html, head, body és kész is...) b, A konvencionális. A neve talán megtévesztô lesz, hiszen hagyományost jelöl, ne ítéljünk azonban elsôre, mert jónéhány vadállat oldal is ebbe a kategóriába sorolható. És majd meglátjuk, nem is olyan egyszerű jó minôségű, konvencionális oldalt csinálni, mert komoly munka áll mögötte. Ezeket az oldalakat onnan ismerhetjük fel, hogy amikor bejönnek látszólag ezek a teljesen átlagos céges oldalak, semmi különösebb extrával, szolíd, de néhány esetben igen szép összhatással. Amikor az ember elkezdi megvizsgálni ezeket az oldalakat, akkor szokott rádöbbenni jobb esetben arra, hogy milyen iszonyú munka áll ezek mögött, rosszabb esetben arra, hogy ilyet ô maga szinte képtelen lenne csinálni. A módszer lényegét elmondani egyszerű, csinálni annál nehezebb. Ha jó konvencionális oldalt akarunk csinálni, akkor néhány alapvetô dolgot kell betartanunk. Az oldal összhatását mindig elôre kell elterveznünk, és a képernyô elemeinek nemcsak külön-külön, hanem együtt is kellemes összképet kell sugallnia. Jól jellemezhetôk még ezek az oldalak azzal, hogy itt még a három dimenziós dolgok is két dimenziósnak tetszenek. Az egész oldalnak két dimenziós látszatot kell keltenie, ami persze nem jelenti azt, hogy nem használhatunk mást, csak lehetôség kerüljük a kidomborodó és túlságosan kontrasztos dolgokat és színeket (árnyékokat természetesen használhatunk, de csak mértékkel). Az egész oldal néhány (2-3) színre kell épüljön (persze árnyalatokat és színátmeneteket mondjuk fehérbe szinte kötelezô használni). A színfoltok lehetôleg legyenek jól megkülönböztethetôek. Ha textúrákat használunk, azok mindig legyenek homogének, és legyenek képesek a háttérbe olvadni. (erre számtalan technika van, az egyszerű fakítástól a tv képernyôt utánzó csíkozásig) Ezeknek az oldalaknak általában jó tipográfiája is szokott lenni. A tipográfia nagyon fontos, a baj az vele, hogy a tipográfusok fele se ért hozzá, még ha azt is állítja magáról. Én pedig még csak nem is vagyok tipográfus. Úgyhogy ezt a részt inkább kihagynám. Ezeken az oldalakon valahogy láthatatlan, hogy mi hogyan épül fel. Ez általában úgy szokott megvalósulni, hogy a táblázatok mind láthatatlanok, a képek pedig össze vissza vannak vagdosva, és úgy összerakva, ami látszólag táblázattal megoldhatatlan dolgokat valósít meg: aki látta már a Silicon weboldalát annak lehet ötlete, mirôl is beszélek. Ezek az oldalak egyébként - akármennyire utálom is - két dologból nôtték ki magukat: az egyik a Corel nevezetű rajzprogram, és az azon dolgozó grafikusok stílusa köszön vissza bennük (hálisten már nehéz felismerni), illetve a weben kívüli profi grafikusok jótékony tevékenységébôl, akiket anno bevontak weboldalak megtervezésébe. (Nem mondom, voltak kudarcok, voltak kudarcok, mint pl. az AGFA (nem a magyar) oldalai, amit QuarkXPressben terveztek meg, és utána ültettek át HTML-be, és épeszű ember hányingert kapott tôle) c, A Photoshop buzi. Ezeket az oldalakat messzirôl meg lehet ismerni. Ezen oldalak úgy szoktak keletkezni, hogy van az egyszerű állat (felhasználóként is ismert) aki megszerzi a photoshopját egy rakat plug-in-nel, és örül rettentô, hogy milyen állat dolgokat tud vele csinálni. Ja. Tényleg. Csak. Ezek a nem teljesen és feltétlenül ronda, csak éppen rettentô unalmas effekthegyek az oldalon általában eszméletlen tömegben hevernek, bármiféle összhangra tett kísérlet nélkül az abszolút hozzá nem értés megszámlálhatatlan jelével társulva. Ennél már csak egy rosszabb van, a PC-n mostanában igen elterjedt 3D feliratgyártók egyikével gyártott tucatfeliratok. Van olyan oldal, amelyik csak arról szól, hogy az illetô milyen állat feliratot tudott gyártani. A saját neve van rajta x változatban. Hát állat... Az oldalak jellemzôje, hogy minden csillog-villog mint a zsebkendômön, az embernek mégis valahogy már hányingere van tôle. d, A lélegzetelállító. Nnna igen. Az a fajta, amibôl nem ártana, ha több lenne. Ezek azok az oldalak, amelyeket egyrészt nem a számítógéphez nem teljesen értô, de korrekt grafikusok, másrészt meg nem a lelkes, de abszolút tehetségtelen ízlésficamos un. számítógépfelhasználók (lamernek is szokták hívni ôket, így utólag jutott eszembe) gyártanak, hanem olyan emberkék, akik számítógépes grafikusok (gfxman, graphicsman, kinek mi teccik), ami egy nem konvencionális, hanem tényleg minôségi számítógépes oldalt eredményez, amilyet egy szabvány grafikus ha megfeszül se tudna létrehozni. Két dolog mutatkozik meg ezeken az oldalakon: a grafikus programokhoz (a jobbakhoz) való eszméletlen hozzáértés és tehetség, valamint az a speciálisan gépes ízlésvilág, ami a külsôsöknek nem sajátja. e, És végül a fiú akinek 5 Mbyte/s vonala van. Hát, utolsó kategóriánkról nincs túl sok minden amirôl beszélhetünk. A fentebbi kategóriák bármelyikébe tartozhat, tulajdonképpen csak egyetlen komolyabb ismertetôjele van: hogy a browser 6 órát izzad, mire le bírja szedni az oldalt, full screen animációk nyomulnak, java hegyek és minden, ami leszippantja a sávszélességet, és megfekteti a servert. Mindegy mi, csak sok legyen... A szerzô általában a világtól elszigetelt ember, akinek pozíciója folytán (ül a minisztérium gerincvonalán, vagy ilyesmi) az információs szupersztráda nem az a langyos néplavór mint a többieknek.... D, Annak idején a dolog úgy indult, hogy a html univerzális, és teljesen gépfüggetlen nyelv. Ma azonban már el kell döntenünk, mennyiben is kívánunk azok maradni. Az egész folyamat apróságokkal kezdôdött, majd a Microsoft Internet Explorerrel folytatódott, akik tökélyre fejlesztették, és nagyüzemi méretekben kezdték alkalmazni a kizárólag Windows kompatibilis html extrákat. Ami körülbelül olyan, mintha nekünk a Népszabadságban kínai betűket kellene olvasnunk, csak mert a kínaiak sokan vannak, és ezért kicsit átoperálták a nyomdagépeket. A helyzet azonban sajnos már adott, úgyhogy a következôk közül választhatunk: Lehetünk teljesen platform- és böngészôfüggetlenek, ennek számos elônye és hátránya is van. Egyrészt mindenki jól fogja érezni magát az oldalunkon, hiszen nem lesz semmi, amin egybôl látszik, hogy ennek nem így kellene kinéznie. Hátránya viszont, hogy kellô tapasztalat híján végig kell próbálgatnunk a művünket minden elképzelhetô, és számunkra elérhetô böngészôn és géptipuson. Néhány dolog a segítségünkre lehet. Nem muszáj ugyanis példának okáért ebben az esetben sem kizárólag a default fontot használni, ugyanis az újabb böngészôk már lehetôséget adnak arra, hogy alternatív fontokat definiáljunk. Hogy miként is? Íme egy példa tag ennek bemutatására: font face="alkalmazni_kívánt_font, alternatív_font1, alternatív_font2" Ha még emlékszünk, számos olyan oldallal találkozhatunk, amelyen feltüntetik, hogy No Frame, No Java. Ezt nem árt nekünk sem betartanunk, ha tényleg független oldalt akarunk létrehozni. És sajnos nem az igazi az a megoldás sem, hogy a framek összefogó oldalába beírjuk, hogy szerezz egy olyan böngészôt, ami támogatja a frame-ket, mert ennek azért nem tud még örülni a látogató. Sajnos ezt az Amigás böngészôk egyike-másika még nem támogatja sajnos. Ráadásként nem elegendô meghatároznunk azt, hogy függetlenek leszünk-e, vagy sem, hanem azt is, hogy HTML verziószám mértékében meddig vagyunk elmenni a böngészôfüggetlenségben? Ugyanis ahogyan fejlôdtek a böngészôk, és ahogy fejlôdött maga a HTML nyelv, a régebbi HTML verziók úgy lettek egyre elavultabbak. Azonban némi bányászgatás után még mindig fellelhetô itt-ott mondjuk a NetScape 1.0 verziója, ami természetesen SEMMIT nem ismer a HTML2,3,4 etc. szabványokból, nem fog nekünk Javascriptet futtatni, meg effélék. Azt szokták mondani, hogy a HTML 3 tekinthetô a megkövetelhetô minumumnak. Most tekintsünk el attól, hogy találkoztam már olyan "ügyfelekkel", akik az oldalakat Explorer 2.0 segítségével akarták megtekinteni (mint az jó szokása a magyar, és mindenféle PC szállítóknak, annak idején HATALMAS gépparkot terítettek ezzel a szeméttel), és csodálkoztak, hogy ilyen ronda dolgot akarunk rájuk sózni. Egyszóval annak ellenére hogy a HTML 3 az elfogadott minimum, a felhasználók hülyeségét soha nem lehet eléggé lebecsülni. Ott van azonban még mindig a Javascript. Mint tudjuk, Copyright problémák miatt egyrészt felemás, másrészt semmilyen a támogatása a Javascriptnek az Amigás böngészôk többségében, és ha támogatják is, ennek is van verziószáma, és fejlôdik a mocsok, ráadásul az is kérdéses, hogy mely böngészôk mely objektumokhoz tudnak tulajdonságokat rendelni. (Az explorer például ma már szinte még a WC fogantyúhoz is, kérdés az, mennyire vág ez össze a html létrehozásának céljával, de ezt most mellôzzük) Mert ez határozza meg, hogy mennyire vagyunk képesek az oldal tartalmát befolyásolni, és megváltoztatni, valamint lekérdezni Javascript segítségével. Annyit leszögezhetünk, hogy böngészô version check-et csak egy PC-s képzelheti úgy, hogy egyszerű csinálni (megnézném azt az átlagos PC-s oldalt, amelyik egy odatévedô Voyager verziószámát pontosan meg tudja állapítani) úgyhogy leghelyesebb, hogy ha Javascript tevékenységünket egyetlen dologra korlátozzuk, azt viszont ahol kell, használjuk nyugodt lelkiismerettel, ha a böngészô nem ismeri, akkor sem okozunk vele galibát: látványos gombokat készíthetünk ha a képeket cseréljük le egy másik képre, ha az egeret a felhasználó fölé, és vissza az eredetire, ha elmozgatja róla. img src="eredeti" OnMouseOver="alternatív" OnMouseOut "eredeti" Természetesen ha nem akarunk függetlenek lenni, akkor nyomathatjuk ezerrel a vadabbnál vadabb idôzítéseket, megváltoztathatjuk az utolsó szög paraméterét, kiszámolhatjuk és kiírhatjuk a PI értékét is, egyszóval bármit, amit a programozói tudásunk megenged: max. nem fog mindenhol futni. Ami pedig a Javat illeti: elvileg arra van kitalálva ô is, hogy teljesen gépfüggetlen, mégis bináris nyelv legyen. A programok végrehajtását Java Engine-k végzik, amelyek fô jellemzôje szokott lenni, hogy nagyok, lassúak, és bugokra hajlamosak. Persze ezek a negatívumok relatívak, egy VisualBasic programhoz képest természetesen úgy szállnak mint a szél... Sajnálatosan nagyon sok ember használ Microsoft FrontPage-t, és Microsoft Visual J++ -t, amelyek segítségével létrehozott oldalak általános jellemzôje szokott lenni, hogy Exploreren kívül sehol nem futnak, és sokszor még abban sem... Jelen pillanatban nincs még native java engine Amiga platformon (leszámítva a Linuxot és a ShapeShiftert), ezért a Java csak akkor eshet megfontolásunk alá, ha valami olyasmit akarunk csinálni, ami messze túlmutat a HTML képességein, hiszen egy Java applettel gyakorlatilag minimális korlátokkal azt csinálhatunk amit akarunk: és ez esetben is csak akkor, ha teljességgel mellôzni kívánjuk a Javamentes browsereket, hiszen itt a megjelenítéskor látszani fog, hogy probléma van, hacsak nem alkalmazunk rendkívül körülményes módszereket ennek elkerülésére. E, van néhány, általánosan elfogadott dolog, amit komoly szakemberek állapítottak meg a képernyôn megjelenô dolgok emberekre gyakorolt hatásával kapcsolatban, és itt átsodródunk - ígérem egész rövid idôre - a tipográfia és a multimédia területére. Amiért ez rövid lesz, az az a lesújtó véleményem ezen szakemberek véleményérôl, hogy ma visszanézve a mindössze két-három évvel ezelôtt papírra vetett, kisérletekre alapozott megállapításokat, olyan nevetséges dolgokat mondtak és fogadtattak el széles körben - köszönhetôen az oktatásnak - ami inkább szégyen, mint szakértôi vélemény. Igen jól példázza ezt az arról szóló szakvélemények sora, hogy a proporcionális, vagy a nem proporcionális fontok olvashatóak jobban képernyôn. Ugyanis volt mind a kettônek korszaka, és nem igazán vagyok kiváncsi arra, hogy most éppen melyik a hatályos. Másrészt ezek a szakvélemények általában már akkor elavultak, amikor papírra vetették - és nem azért, mert ennyire gyorsan fejlôdik a téma, hanem mert itt minden úgy változik ahogy éppen a szél fúj. F, Ilyen az, hogy mennyi információt helyezzünk el például a kezdôoldalon. Nagyon jó példaként az Amiga Világban azt olvashattuk, hogy ha tehetjük ne zsúfoljuk tele az elsô oldalunkat, viszont minden fontos dolgot tegyünk elérhetôvé róla, és így a dolgok folyamatosan bonthatóak ki. Ennek is van alapja természetesen, és nagyon sok oldalnál működik jól, ahhoz azonban, hogy pontosabb képünk legyen arról, hol mit is érdemes alkalmazni, bele kell kicsit képzelnünk magunkat annak a helyébe, aki az oldalunkat meglátogatja. Az emberek ugyanis számos módon juthatnak el az oldalunkra. Jöhet úgy, hogy már ismeri az oldalt, és mondjuk rögtön ezzel az oldallal nyit, és ezt akarja látni. Ekkor feltételezzük, hogy tudja, mit is akar, és ezért nem jó, ha az idejét azzal húzzuk, hogy több tonnányi felesleges információt zúdítunk rá, és neki várnia kell ahhoz, hogy végre továbbléphessen oda, ahova tulajdonképpen indult. Ha többségében ilyen látogatókra számítunk, akkor az elsô oldalra érdemes egy menüt elhelyeznünk, amivel gyorsan elnavigálhat emberünk bárhova, ahová igyekszik. Az oldalakon egyszerre ne legyen több információ, mint ami feltétlenül szükséges, nem szükséges fergeteges design-nal telezsúfolnunk, méretes képekkel megraknunk. Ezt elegendô a láncok legvégén álló, a tényleges tartalmat hordozó oldalakon megvalósítani, ott, azokon a helyeken, ahol a látogató tulajdonképpen már célhozért nyugodtan létrehozhatjuk azt a kényelmes, aprólékos és szép környezetet, amiért jött, vagy amiért vissza fog térni tulajdonképpen. Jöhet a látogatónk egy másik oldalról, fôként ha rengeteg másik oldallal cseréltünk bannert, esetleg egy lánc tagjai vagyunk. Ekkor valószínűsíthetô az, hogy látogatónk jópár oldalt végignézett elôttünk, és fennáll a veszélye annak, hogy ahogy jött, megy is tovább. Mivel (láncot feltételezve) oldalunk olyan információt tartalmaz, ami iránt feltehetôen látogatónk egyébként is érdeklôdést érez ezért még mindig nem szükséges az arcába robbantanunk, hogy neki kell ez az oldal. Elegendô, ha egy oldalra, még jobb ha egyetlen képernyôre zsúfolva, mégis valamilyen összképben mindent elé tudunk tárni, amit oldalunk tartalmaz, mindenhol ahol lehet az adott téma legszebb képének kicsinyített változatával, mert emberünk szinte biztosan meg fogja várni, amíg az elsô oldal, vagy legalábbis az elsô képernyô letöltôdik, és csak azután fog továbbmenni. Mivel mint említettük körülbelül sejti már, hogy mit fog itt találni a konkrétumokkal tudjuk megfogni, de erre egy tételes, szöveges menü ami mindent tartalmaz ugyan már kevés szokott lenni - ígyhát az sem egy utolsó módszer, hogy egy montázst hozzunk létre az oldalak képeibôl. Harmadszor látogatónk érkezhet egy keresôbôl. Itt még nem egészen biztos abban, hogy mit is fog itt találni, még ha volt is egy pár soros ismertetô az URL mellett. Ennek a látogatónak sajnos két fajtája van, és nagyon nehéz megjósolni, hogy melyik is tulajdonképpen. Lehet, hogy ez a látogató keres valamit, és az nagyon gyorsan kell neki: ekkor a látogató megöli az oldalt, ha az elsô képernyôn (és nem oldalon) nem talál semmit, ami arra utalna, hogy ezen az oldalon megtalálja amit keres. Meglehet viszont, hogy a látogatónk szörföl, és gôze nincs arról mit is keres, egyszerűen valami jó oldalt keres. Ez a látogató viszont akkor öli meg az oldalt, ha az elsô oldalon (és NEM képernyôn!) nem tudjuk lenyűgözni, mert ez a felhasználó szinte soha nem lép beljebb egy szintet. Ez a felhasználó végignézi az elsô oldalt, majd ha nem ragad itt, akkor nyom egy back-et és nézi a következô linket. Ezt a két látogatót viszont van olyan oldal, amivel meg lehet fogni! Ez az oldal viszont nagyban különbözik attól, amit az elsô pontban megtalálhatunk. Az elsô oldal elsô képernyônyi helyének felsô negyede/harmada gyönyörűen és nagyon profi színvonalon kell legyen megcsinálva. Nem kell túlcsicsázni, egyáltalán nem szabad gombokkal és linkhegyekkel (fôleg reklámbannerekkel, bár ez gyakran elkerülhetetlen) telelökni ezt a részt, ennek a résznek csupán azt kell sugallnia, hogy minôségi oldalra érkezett a látogató. Ez a benyomás nagyon fontos, mert egy késôbb esetleg gány dizájnú oldalunkat nézegetve ösztönösen is pozitívan próbálja megítélni a látványt a látogató, ha az elsô képernyôn meg tudjuk gyôzni arról, hogy értünk a dologhoz. Az elsô képernyônyi hely fennmaradó részén egy, maximum két sorban röviden üdvözölhetjük, és néhány, az oldal mélyére vezetô linket helyezzünk el csupán, és röviden, úgy hogy még beférjünk mondjuk el, hova is érkezett, és pontosan, vagy kevéssé pontosan mirôl is szól az oldal, mit is fog itt megtalálni. Itt pedig ki kell térnünk röviden egy picit arra, hogyan is töltik a böngészôk az oldalakat. A böngészô fentrôl lefelé halad, és a szöveget mindenképpen töltenie kell, ez a minimális betöltôdési idô. Bizonyos egységenként megjeleníti a szöveget, és csatolja az ezen a szövegrészen (itt szövegrészen természetesen a HTML forrást értem) található képek linkjeit a betöltendô dolgok listájához (esetenként csak akkor jeleníti meg az adott egységet, miután a képeket betöltötte), és ennek a megjelenítése után nekifog a következô egység HTML tartalmának és az elsô egység csatolt képeinek beolvasásához, megjeleníti azt is, és a képeit megint csatolja, és így tovább. Ami azt jelenti, hogy bármekkora is az elsô oldalunk, ha az elejét nem zsúfoljuk túl, az már messze azelôtt megjelenik, mielôtt még a teljes oldal betöltôdött volna, tehát ha nem zsúfoltuk túl, akkor mindenképpen gyorsan fog megjelenni. Emlékezzünk, az elsô felhasználó öli az oldalt, ha a letöltése túl sokáig tart! Körülbelül az oldalunk feléig fogjuk vissza magunkat, és utána lassan kezdjük kibontakoztatni tehetségünket. (Már ami van) Ezzel keretbe foglaljuk az oldalunkat (ne feledkezzünk meg elsô képernyônk elsô negyedérôl ugye), ami megintcsak kellemes benyomást biztosít, és így legalább teljes nyugalommal telezsúfolhatjuk oldalunk alját számlálóval, linkekkel, reklámokkal és amivel még akarjuk, ugyanis ne feledkezzünk meg a második felhasználóról sem, aki valami jó oldalt keres, és ha azt nem találja úgy az elsô oldalunk alapján, akkor bizony továbbmegy! Ennek az oldaltípusnak megvan az az elônye a másik kettôvel szemben, hogy megfoghatja a két felhasználónk elôtt említett típuslátogatókat is. Hátránya viszont, hogy nem használható szabadon, csak olyan helyen, ahol teljességében mi mondjuk meg, hogy mi is legyen tulajdonképpen az oldalon, a megrendelôk ugyanis nem szoktak ezért a megoldásért rajongani. (általában vagy azért, mert nem sok közük van hozzá, és munkájuk, vagy üzletemberi szemszögükbôl nézik az oldalt, vagy pedig mert képtelenek, vagy eszükbe sem jut, hogy a látogatók szempontjából tekintsenek rá). G, Menük és keresôk. Amikor oldalakat nézünk akkor gyakran megfigyelhetjük, hogy (különösen nagy és komplex oldalak kezdôoldalán) már az elsô oldalon lenyíló menüket, és egy-vagy több gyors, és egy globális keresôt kínálnak fel arra, hogy gyorsabban megtaláljuk amit keresünk. Mielôtt mi is ilyesmire adnánk a fejünket, megint meg kell nézni, hogy kik és miért is fogják használni ezeket a menüket és keresôket. Ha valaki, egy teljességgel újonnan érkezô látogató érkezik, és nem az oldalunkat jön megnézni, hanem valamit keres, amirôl tudja hogy feltehetôen van nálunk, akkor nem fog nézelôdni sokat az elsô oldalon, a gyorskeresôk sem fogják izgatni (mert nem tudja pontosan, hogy oda viszik-e, ahova el szeretne jutni), hanem fogja és rátelepszik a globális keresôre. Globális keresôt ugyan nem olyan rettentôen nehéz írni, de jó globális keresôt viszont igen, és általában mire készen lesz döbbenünk rá, hogy több idôt vesztegettünk el vele, mint a teljes site-al összesen. Természetesen megvan a haszna, viszont ha nincs, akkor azt - legalábbis ma még - senki nem fogja felróni nekünk. Globális keresôt egyébként form tagokkal és egy szerveroldali cgi scripttel érdemes csinálni. Ha valaki olyan érkezik az oldalra, aki már egyszer elejétôl végéig végignézte az oldalainkat, és tudja, hogy mi hol van, és keres valamit az nem fogja az idôt arra várva tölteni, hogy a globális keresô cgi-je megdobja néhány találattal, amibôl még válogatnia is kell, hanem a gyorskeresôkben egyszerűen kiválasztja azt az oldalt, amit keres, és már ott is van. Gyorskeresôt azonban csak a fôbb témakörökig érdemes csinálni, tehát létrehozásuknak csak akkor van értelme, ha már a fôbb témakörökbôl is van annyi, hogy ne tűnjön nevetségesen kevésnek a gyorskeresô lenyíló menüjében az a néhány cím. Gyorskeresôt pedig szintén form tagokkal és javascripttel érdemes csinálni, ahol a kiválasztott menüpontnak megfelelôen állítjuk át az oldalunk location tulajdonságát. Aki pedig nem az oldalunkon található valamiért, hanem az oldalunkért jött, az egyáltalán nem fogja használni a keresôket. H, A legszebb, legvarázslatosabb oldal azok számára, akik sokat forgolódnak a neten mégiscsak az lesz, amelyen elsô blikkre egyáltalán nem látszik, hogy hogyan csináltuk. Ha egy átlagos, a table tagot már igen jól kezelô emberke honlapját nézzük meg, akkor igen jól kivehetjük a táblázatcellák határait. Ha ez nem látszik, sôt, oldalunk tele olyan dolgokkal, amelyek elsô ránézésre táblázatokkal megvalósíthatatlannak látszanak, akkor tudjuk a rossz oldalaktól közönyös nyugalomba süllyedt látogatót felrázni kissé. Amikor látszólag dolgok lógnak át egy másik táblázategységbe, amikor olyan dolgoknak van árnyéka olyan helyen, ahol nem volna szabad, na akkor dôlhetünk hátra, és gondolhatunk elégedetten a látogató arcára, amikor ide eltéved majd. A stuffz directoyban találhatunk remélhetôleg egy (well, meglehetôsen funkcionális, magyarán ronda) képet arról mirôl is beszélek. A piros csíkok a táblázatcellák határát jelölik. Van benne minden ami kell: görbületek, rowspan, colspan, miegymás. A szöveg helyét az X-ekkel fillezett területek jelölik. Természetesen a táblázatok határainak nem szabad látszania, meg az sem árt, ha a megvalósításban nem fogunk ilyen alacsony színvonalon maradni.
Emeric SH
|
