A nap égi útjának ebben a szakában rõt sugarai megérintették a felhõk szélborzolta alját. stb, stb...(ha most magyar fantasy író lennék, következne kb. kétoldalnyi idõjárásjelentés, majd kb. három oldalon keresztül ecsetelném a környezetet. De nem vagyok fantasy író, így nem teszek semmi ilyesmit)

Az idõs törpét ez, ha látta volna sem érdekli. De nem láthatta. A taverna hátsó traktusában lévõ kicsiny helység ajtaján vágott rések - melyek kellemes félhomályba burkolták alakját - ugyanis nem nyugatra néztek. Oda se figyelve vakargatta bütykös térdkalácsát, és elmélyülten olvasta az Ifini Hiradó egyik régebbi számát amelyet gondos kezek helyeztek el, bár nem éppen olvasási célzattal. A törpe szóra figyelt fel. Nem most kezdett el a két hang valahol a háta mögött duruzsolni, de csak most figyelt fel rájuk:
- és mi legyen a törpével? Kinyúvasszuk?
- Á, Félszemü Twölf ma érkezik a városba, az majd elkapja a rövidet!
A törpe a kis helységben kezdte egyre kényelmetlenebbül érezni magát.
- Jó, akkor már csak négyen maradnak... Tudod, hogy a - itt most egy olyan szó következett, aminek értelmét a törpe nem ismerte, de feltételezte, hogy a megbízójuk neve lehet. - az mondta, hogy csak hárman élhetik túl a küldetést.
- De ki legyen az a három?
- Hát, legyen az egyik a félork-bárd-mentalista, a másik a goblin-bérgyilkos-paplovagnõ, a harmadik a tünde-barbár-boszorkány.
- Ez rendben! A Twölf meg, ha már lenyomja a törpét, akkor egy füst alatt elintézi a kardtáncos-druida-nekromantát is... majd kitalálunk valamilyen indokot!

A törpe ezt már nem bírta tovább! Ezek az õ és társai sorsáról társalognak! Felkapta a sarokból a csatabárdját, és üvöltve rontott ki a fogadó legkisebb helységébõl a hátsófalon át a szabadba, hogy vérét vegye ennek a két pimasz alaknak.

x.y.z. és a.b.c. tehát megegyeztek. Be kellett fejezniük a regényt a hétvégére és még legalább két ív hiányzott az egyhíján húszból. Most már úgy érezhették, hogy s=inen vannak: eldöntötték mely karaktereket visznek át következö regényük lapjaira, a végét gyorsan összecsapják, a fentmaradó másfél ívre pedig lemásolják az eddig minden regényükben szereplö lexikont kitalált világuk fõbb címszavairól... Hétfön viszik a kéziratot, a kiadó fizet, stb.

Egy hidegzuhany meglepetésével érte õket a hatalmas robaj és az artikulátlan üvöltés. Hátrafordulva döbbenten bámulták a falon átrobbanó hosszúszakállu törpét, amint egyik kezével a feje fölött egy túlméretezett szekercét, a másikkal térdmagasságban lecsúszó nadrágját markolva, vérszomjas arckifejezéssel és üvöltéssel átbotladozik szobájuk falának romjain, majd a kanapén átesve az orrán csúszik a lábuk elé.

Bár a helyzet vitathatatlanul nevetséges volt, valahogy egyiküknek sem volt kedve a vidámságra. Döbbenten nézték felváltva a leomlott fal mögötti falusi vécébelsõt - ott szerintük a szomszéd lakásnak kellett volna lennie - és a földön dühösen kapálódzó törpét.

A törpe fújtatva felemelkedett és hol a nadrágját kezdte felhúzni, hol a parkettába ékelõdõ szekercéjét kifeszegetni. A törpe -látván, hogy pillanatnyilag a szobában tartózkodók egyike sem veszélyes számára - végre felhúzta és elrendezte rakoncátlankodó ruhadarabját, komótosan kiszabadította fegyverét, és leesett állal körülnézett.
- Hova a fenébe kerültem és ki a rossznyavalya vagytok? - Egyikõjükrõl másikra nézett és várta a választ. A két fura öltözetü idegen láthatólag zavartan hebegett-habogott, de nem hagyta el értelmes szó ajkukat. A törpe fenyegetõen magasabbra emelte szekercéjét...
- Ugyan ne hülyéskedj! - kérlelte egyikük, miután szóhoz jutott.
- Nem hülyéskedek... - szólt a törpe. Miután felmérte a helyzetet és rájött, hogy teljesen kézben tartja a dolgokat. Ez a két nyápic alak nemigen tud ártani neki. Hacsak nem valami varázslófélék. De nem hitte volna. Bárkik, de nem varázslók. Kezdett megnyugodni.
- Thorin szakállára mondom, nekem most a Döglött Hal udvarán kellene lennem, a vécé mögött... Ne is tagadjátok, ti az elõbb az én elpusztításomról beszéltetek! Ki vele! Ki a megbízótok?
- De... de mi azt sem tudjuk ki vagy. - hebegte egyikük. - Illetve sejtem, de nem, az lehetetlen... Te nem lehetsz itt! Te Baltás Bódog vagy, a törp-vámpír-ninjamester, de ö csak a képzeletünkben létezik... mi találtuk ki.
- Mindjárt bemutatom nektek kézzelfoghatóan, hogy nem csak a képzeletetekben létezek! - ordította a törpe és fenyegetõleg meglóbálta a fegyverét.
- Kérlek ne! Várj! - hadarta most a másikuk. - Ha ez igaz (és nem valamelyik ismerõsünk tréfálkozik velünk, amit egyre kevésbé tudok elképzelni), akkor te valahogy a átléptél a saját világodból a mi valóságunkba. Mi írók vagyunk, akik kitaláltak egy világot, ahol a kalandozókkal mindenféle történik. Ezt mi megírjuk, ez a munkánk.
A törpe megvakarta a fejét, - micsoda baromság - gondolta.
- Nem hiszek nektek! - mondta ki hangosan. - és ha mindez igaz, ki adott nektek parancsot, hogy megölessetek ezzel a félszemüvel?
- A kiadó! Ö mondta!
- Ki ez a kiadó, és mér akar engem megöletni.
- Ö az aki fizet nekünk...
- Szóval mégis csak bérgyilkosok vagytok!
- Nem, dehogy, mi egészen idáig azt sem tudtuk, hogy a világon vagy!
A törpe végülis elunva a sok beszédet, meglengette csatabárdját, hogy pontot tegyen az ügy végére. Hát így esett, hogy x.y.z. és a.b.c. (hál'istennek) soha nem tudta befejezni új fantasy regényét...

Napi Kettõ of GloseR