Valaki a múltkor a klubban szólt, hogy a Pendragont illett volna Sárkánypikkelynek fordítanom, és nem Tollassárkánynak. Mivel a Pendragon Legenda sztorik inkább karcolatok, paródiák lennének, vettem magamnak a bátorságot és inkább ez utóbbinál maradtam...

Pendragon Legenda 5.

Zord szél süvített Pendragon várának mohalepte falai között. A vihar tombolt. Az esõ esett. A menny dörgött. A villámcsapasok fénye idõnként félelmetes fénybe vonta a királyi várat és környékét.

Hõsünket azonban a fenti idõjárásjelentés abszolút nem érdekelte. Ahol õ utazott, ott történetesen nem egy albioni viharos éjszaka volt. Feléje ugyanis hétágra sütött a nap égi pájájának legmagasabb pontján. Egy ismerõs dallamot variálva jókedvûen fütyörészve ült sebesen suhanó hatalmas csatasárkányán.

A sárkány csillogó aranyszínû volt és a legnagyobb lény amely e világon élt. A legkisebb erõfeszítésével egész városokat törölhetett volna el a föld színérõl, de most hûséges hátasa volt hõsünknek. Ebben egy apró kis varázslatnak is része volt, nomeg hõsünk karizmájának.

Páncélja makulátlanul ragyogott a déli verõfényben. A legnagyszerûbb páncél ami e világon csak létezett. Kétkezes pallosa, pajzsa és egyébb felszerelése a keze ügyében volt hátasa hátára rögzítva. Persze hogy boldog volt. Most végzett a 12. küldetéssel. Megmentette a világát a gonosz erõitõl. Ugyan tettének dicsõségébõl levon egy hajszálnyit, hogy csodálatos varázspáncélja minden támadástól megvédte, hogy mágikus pallosa szinte önmagát forgatva automatikusan találja meg az ellenség legsebezhetõbb pontját, hogy övébe tûzött varázspálcája kifogyhatatlan a legkülönféléb támadó, védekezõ, gyógyító és egyébb varázslatokból és hogy a kritikus pillanatokban számtalan túlvilági, hatalmas erõvel rendelkezõ lényt hívhatott a segítségére. Az olyan speciális feladatokhoz, ahol nem pusztán az erõ, gyorsaság, ügyesség, magabiztosság, vagy varázslat kellett, hanem egy szakrális tárgy megléte, ott is mindíg helytállt, hisz mágikus nyeregtáskájában mindent megtalálhatott, ami éppen kellett. De valahol belül motoszkált benne valami. Pár napja még csak egy múló rossz érzés volt valahol legbelül, mostanra egy még meg nem fogalmazott gondolattá vált...

Sebesen közeledett a királyi palota felé. Már kivehetõek voltak a tornyokon lengedezõ zászlócskák, a hangyaként nyüzsgõ siserehad, nemsokára megérkezik. Kiváncsian várta, mi lesz a következõ feladata. Remélte, ez nehezebb lesz, mint az eddigiek. Mert igazság szerint elég könnyû feladatocskák elé állították. Lehet, hogy ezek csak próbatételek voltak? Az igazi erõtpróbáló feladatok csak ezután jönnek? Mindegy, áll elibük. Ö szereti a kihívásokat...

A hatalmas csatasárkány méltóságos mozdulatokkal szállt le a palota udvarára. Hõsünk - elutasítva a szolgák óvatos tüsténkedését és az udvaron álló csigasor segítségét - oly könnyedt mozdulattal panttant le róla, mintha nem lenne rajta a több mázsás páncél, amely a legerõsebb embert is mozdulatlanságra kárhoztatná, ha nem roskadna össze azonnal a súlya alatt. Hatalmas pallosát, pajzsát, nyeregtáskáját levéve hátasáról, egy apró mozdulattal kicsinyke arany sárkányszoborrá változtatta azt, majd a táskába tette. Súlytalan léptekkel átszelte az udvart, felment a széles lépcsõn be egyenesen a trónterembe. Ott már várták. A király a trónján ült, mellette gyönyörû leánya. Az udvari nép a terem két szélén várakozott és áhítattal vegyes tisztelettel meredt a hõsre, aki csak néhány órája mentette meg a világukat a gonosz minden eddiginél erõsebb hatalomátvételi kisérletétõl. A hõs egy pár lépésnyire a tróntól megállt, tiszteletteljesen féltérdre ereszkedett és várta, hogy az uralkodó megszólítsa. A reszketeg aggastyán felemelkedett és megszólalt:
- Állj fel jó lovag! Nekünk kéne elõtted térdet hajtanunk, ki oly sok csatában gyõzedelmesen szolgáltál és most a világot is megmentetted a gonosztól. Köszönjük néked, jó Arthur von PencilDrachen, jutalmad nem marad el...
- Királyom! Amit tettem, a jó ügy érdekében tettem. Megtisztítottam a legfontosabb kereskedelmi útvonalakat a rablóktól, a mocsarakat a bennük tanyázó emberáldozó óhitû boszorkánypapnõktõl, földedet a gonosz szolgáitól. A rád támadó szomszédos királyt megrendszabályoztam. Elhoztam néked az aranyszõrû gulyát és Dreina almáit. Megszabadítottam az egyetlen jó istent könyörtelen rabságából. Saját varázslatának foglyául ejtettem a gonoszt az idõk végezetéig. Mond hát a következõ feladatomat, mert nem pihenhetek, míg van rossz a földön, míg a jó ügy végleg nem diadalmaskodik...
- Jó lovag! Küldetéseidnek immár vége. A 12. feladat sikeres végrehajtásával legyõzted a végsõ gonoszt. Nincs már, ki a rossz ügy oldalára álljon... Én már öreg vagyok. Kérlek, vedd át tõlem az uralkodás egyre nehezebb terhét. Felajánlom a lányom kezét is. Légy ezekután te a király...
Az udvaroncok egyhangú éljenzése még sokáig visszhangzott a fülében. Aztán a kép kimerevedett és beúszott a pépernyõre a 'Congratulation' felirat. Tollassárkány Artur elégedetlenül dõlt hátra karosszékében: hát ez a játék sem volt valami nagy kihívás. Röpke két nap alatt végigjátszotta. A gondolat, amely eddíg csak rossz érzésként motoszkált benne, testet öltött, szavakká vált:

Cheat nélkül kellett volna játszania...

Napi Kettõ of GloseR