SPACEHAWKS' WORLDNEWS
ISSUE 15 ÖSSZEFOGLALÓ

 

SNews 15 Összefoglaló

Hosszú idôre tekinthetünk már vissza, így a tizenötödik számnál tartva, azonban mint internetes lemezújság még mindössze két számmal a hátunk mögött meglehetôsen fiatalnak számítunk - Magyarországon pedig az elsônek is.

Két szám alatt pedig a legelsô magyar internetes Amigás lemezújság mellett - lévén fô a szerénység - sikerült talán a legszebb magyar Amigás site címét is kivívnunk magunknak. Két szám elteltével, amit itt az Interneten töltöttünk el, úgy látszik beválik az újsággal kapcsolatos mindazon elképzelésünk, amely különbséget jelent a "hagyományos" mosóporokhoz képest: a cikkek tartalmának még kiadás elôtti módosításának, javításának lehetôsége, az, hogy menet közben kapunk kommentárokat, javaslatokat... (Mondjuk ha nem néhány szavas leveleket írnátok, akkor akár még a levrovba is bekerülhetnétek...-Emeric SH) (Persze most kiszúrtunk veletek - üzembe helyeztük a Message Boardot, hogy ne lehessen már az sem kifogás, hogy hosszabb üzenet írására nincs idôtök meg kedvetek-Emeric SH)

Az újság az eddigiekben (és terveink szerint ez így marad a jövôben is) tökéletesen böngészhetô volt minden Amigán hozzáférhetô böngészôvel (AWebtôl a NetScape-ig), és ezt a jó szokásunkat a továbbiakban is szeretnénk megtartani. Ez persze azt jelenti, hogy mindig az a megvalósítható maximum, amit a leggyengébb böngészô meg tud megjeleníteni rendelkezésre állók sorából. Így tehát nincs sem Javascript, sem Java, sôt, még a szabványnak számító tag paraméterek közül sem használhatjuk mindegyiket. (Van a tarsolyunkban egy-két húzás, ami vagy már elkészült, vagy pedig rövid távon megvalósítható, amit a leggyengébb browserek fejlôdésével együtt építgetünk majd be az újságba) Egyébként idôközben megérkezett a legújabb UAE, amely már képes AGA emulációra... Sajnálatos (hehe-Emeric SH) módon azonban nem képes még most sem a WorldNews korábbi verzióinak futtatására. (Úgyhogy LouiSe az A3000-esével továbbra sem nézheti meg korábbi számainkat...-Emeric SH)

Valamint csakúgy mint az elôzô szám esetében per pillanat még mindig áll az, hogy akárhogy is nézem, már megint kevesebb lett ez a nagy elkészülés mint két hónap... Ezzel együtt pedig szépen halad a szavazás is, amely az összefoglaló írásának idejére már a második kérdésénél tart. Elrettentésül közölném a következô kérdést: csináljon-e EFT coderovatot a WorldNewsben? (Izé... Akarom mondani, ez már az aktuális kérdés...-Emeric SH)

Hogy ebben ugye mi az elrettentés... Mindössze annyi, hogy EFT még nem tud róla. (Már ez sem teljesen fedi a valóságot...-Emeric SH)

Mert tudnunk kell azt, hogy most, hogy az Amiga biztos kikötôbe érkezett talán nagyon nagy nevek fogják elhagyni. Sokan talán értetlenül fogadják majd ezt a folyamatot... Pedig ez sokkal természetesebb, mint amilyennek látszik. És ez jó jel. Elérték azt, amit ezek alatt a hosszú évek alatt feladatuknak tekintettek... Biztonságba juttatni az Amigát és az Amigásokat. És most, hogy ez megvalósult... az ô küldetésük végetért. Nincs már ami itt tartaná ôket, és nincs erejük már ahhoz, hogy mindent újra kezdjenek. A legnagyobb hibát akkor követnénk el, ha tartóztatnánk ôket. Engednünk kell, hagy menjenek, és járják a saját útjukat... Mert bármilyen nehéz is feldolgozni a veszteséget, ez már jó jel az Amiga szempontjából. Ami pedig a hôseinket illeti... ki tudja? Talán egy nap majd visszatérnek közénk... De akár így, akár úgy történik majd... mindvégig a hôseink maradnak.

Mivel pedig lusta disznó vagyok, meg különben sem ildomos a szavazás oldalon elemezgetni, ejtsünk itt néhány szót az eddigi szavazások eredményérôl.

Az elsô kérdésünk az volt, hogy ki melyik kernelt tartja jobbnak a PowerUP és a WarpUP közül: a PowerUP fölényes gyôzelme vagy azt jelenti, hogy mindenki hisz annak amit az újságban mondunk, vagy pedig azt, hogy a PPC tulajdonosok csaknem mind ugyanarra a következtetésre jutottak... És akkor tényleg van valami a dologban. Persze van egy harmadik lehetôség is: hogy mi magunk gyártjuk a szavazás eredményeit... (Hoppá, nem is rossz ötlet-Emeric SH)

Mondjuk hogy mégsem mi gyártjuk, az sokkal inkább látható volt a második kérdésnél, amely meglehetôsen érdekes volt: a kérdés úgy hangzott, vajon ki melyiket tartja jobbnak: az új PowerPC kártyákat, amelyeken csak és kizárólag egy PowerPC kártya lesz majd megtalálható (és amely emulálja majd a 68K-t, akárcsak a PowerMac-ek, ezért cserébe viszont olcsóbb árat, kisebb mértékű melegedést, és mondjuk egy G3/G4 esetén egy 060-ast lepipáló 68K oldali teljesítményt, valamint a contextswitching drasztikus lecsökkenését kínálja cserébe) vagy pedig a már megszokott, duál rendszerű 68K/PPC kártyákat (amelyeken megfelelô programokkal egyszerre aknázható ki mindkét processzor teljesítménye, a PPC teljesítmény pedig független attól, fut-e a 68K rész avagy nem - persze ez a contextswitching miatt nem teljesen igaz)

Azután itt van még a party, a Fuck-Ya II... Ez már a második, és szavamra: így elôre (s fôként így utólag-Emeric SH) is elmondható róla, hogy kezdi kinôni az elsô party idején megmutatkozó gyermekbetegségeit - és ezzel együtt újabbakkal is szembesülnie kell. Az információs lánc immár sokkal jobban működik mint az elsô rész idején, a szervezés is immár idejében elkezdôdött - ez mind-mind pozitívum. Itt van azonban kezemben egy rendkívül jó minôségű szórólap: ami tényleg szép, figyelemfelkeltô informatív, tehát olyan, amilyennek egy tökéletes szórólapnak lennie kell... Egyetlen icipici kis hibája van szegénykémnek... Hogy négy nappal a Party kezdete elôtt látott csupán napvilágot...

Sokan kérdezgették, még többen pedig félreértettek ezt-azt az újság terjesztésével kapcsolatban. Annak ellenére, hogy ez jórészt annak köszönhetô, hogy egyesek itten nem olvasgatnak olyan cikkeket, mint az Intro és Info part, azért elmondjuk mégegyszer. A netrôl nem archív formájában letöltött újságot ne terjesszétek, mert azok feltehetôen még NEM a végleges változatok. Jópár helyen találkoztam már SNews15-el, pedig az még messze nincs kész... Nyugodtan töltsétek le, és terjesszétek, de ne mint a végleges változatokat. A végleges változatokat mindig el fogjuk helyezni archív formában a site-on (mondjuk a 14-es szám esetében ez némi késedelmett szenvedett, de azért ott van). Az újság minden száma archív formában fellelhetô lesz az éppen kiadáskor készülô, aktuális Chip CD mellékletén, illetve mint mondtam, letölthetô lesz innen.

Még mindig nem dôlt el véglegesen az sem, hogy lesz, avagy nem lesz hagyományos verzió belôle, bár erre az esély egyre halványodik. Hogy lesz-e vagy sem, az az elkövetkezendô 1-2 hónapban fog eldôlni, és nem igazán rajtam múlik - úgyhogy ennek eredményérôl majd a megfelelô idôben értesítünk benneteket.

Azt hiszem így a végén pedig nincs más, amit elmondhatnánk, mint hogy készüljünk fel arra: teljesen váratlanul és felkészületlenül fog érni bennünket az, ha majd történni fog valami... És bár meglehetôsen régen történt, mégsem tudtuk még igazán feldolgozni a tényt... PowerPC platform vagyunk. Hát még ha azt is tudnánk, mi vár még ránk ezeken felül...

The Staff