SpaceHawks' WorldNews
Issue #16

Transmeta, Linux, PowerPC, QNX...
A kavar vajon csak most kezdôdik, vagy már mögöttünk van?


Elkövettem már egy rendhagyó dolgot nem is olyan régen, amikor dícséretre méltattam a "hivatalos" Amiga, azon belül is Jim Collas teljesítményét.

Most valami olyasmirôl fogunk - természetesen ismét teljesen gyakorlati haszon nélkül - elmélkedni, amit most két olyan dolog tett aktuálissá, amelyek igencsak meg-, és felkavarták az Amigás közösséget. Ez a két dolog pedig a következô három: az elsô a QNX bejelentése volt, mely szerint ôk fogják biztosítani az eljövendô Amigák OS-ének alapját. Szándékosan nem magát az AmigaOS-t, hanem csak annak alapját említettem, késôbb az is ki fog derülni miért. A második az volt, amikor az Amiga bejelentette, hogy nem a QNX lesz az eljövendô Amigák OS-ének alapja, hanem a Linux. Na már ez is elég volt ahhoz, hogy a képzeletbeli kis teáskancsónkban igen megkavarja az indulatokat. Rögtön meg is született néhány petíció, meg mindenféle szavazás, összességében azonban nem sikerült a szokásosnál jobban megbolygatni az Amigások közhangulatát. Legalábbis ezzel még nem... Mert azután megérkezett a harmadik...

Egy rövid izérôl van szó tulajdonképpen. Az igazi nevén nem nevezném, mert technikai meghatározások úgy nagyon nincsenek benne konkretizálva, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy egy kicsit kibôvített változata jelent meg a már korábban körvonalazott jövôbeni terveiknek - magyarán hogy milyen lesz a jövô Amigája, ahogyan a hivatalos Amiga látja.

Olyan nagyon sok minden nem változott, és nincs lényeges különbség aközött, amit a hivatalos Amiga mondott nem sokkal Jim Collas megérkezése után, valamint amit mond most, hogy az Amiga igen drasztikusan megszívta magát - és olyan potenciálisan erôs céggé változott, amelyek közül már nem egyet láttunk céljait megvalósítani, és sajnos nem egyet láttunk eltűnni a történelem süllyesztôjében is. Azt persze csak remélhetjük, hogy nem ez utóbbi fog megtörténni.

Egy szó mint száz, napvilágot látott az eljövendô Amigák technikai specifikációja - kisebb-nagyobb fehér foltokkal, máshol pedig egyszerű utalásokkal konkrét tények helyett.

Na ez már végképp sok volt a teáskancsónak. Minden találgatás, fejtegetés, vélemény amely eddig már egyszer kialakulhatott az Amiga jelenlegi politikájával kapcsolatban felszínre tört ismét, csak éppen koncentráltabban és jóval hevesebb érzelmeket kavarva.

Alig egy héttel vagyunk csupán a QNX->Linux bejelentés után, és a kedélyek úgy látszik ezirányban lecsillapodtak - nem utolsósorban azért, mert a találgatások brilliáns folyamatában visszatérhetett a QNX is... Ha kicsit másként is, mint annakelötte.

Szócséplés helyett azonban lássuk inkább akkor ezeket a specifikációkat és a belôlük levonható következtetéseket.

Elôször is a processzor.

Mivel még nem hivatalosan bejelentett, ezért talán legnagyobb tere a találgatásoknak az eljövendô Amiga MCC processzorának mibenléte...

Annyi bizonyos már, hogy nem x86 processzor - ezt mindannyian nagy megkönnyebbüléssel fogadtuk. Azt is tudjuk róla (legalábbis a tech briefben ez szerepelt), hogy kiváló Linux és Java alkalmazások futtatásához, mindemellett azonban képes klasszikus Amiga programok futtatására is. (Na ezen igazodjon ki valaki...-Emeric SH) Többségünk biztosra vette és veszi, hogy a processzor, amelyre a választás esik majd a PowerPC. Ahogy azonban az idô telt, úgy szaporodtak a lehetséges jelöltek...

Hiszen ha a PowerPC a jelölt, mi szükség a titkolózásra? Természetesen maga a titkolózás nem zárja ki a PowerPC processzort, hiszen lehetséges, hogy alternatívák közül kívánnak választani, és a döntés még nem született meg.

Azonban az alternatívák mégis felütötték fejüket. Köztük a Sparc és UltraSparc - amelyre a választás csupán azért eshetne, mert erôsen kötôdik a Sun nevéhez, csakúgy mint az a Java, amely része lesz az Amiga OE-nek.

Valamivel biztatóbb, és talán a legújabb keletű, ha mégoly valószínűtlen is a Sony PSX2 processzora. A processzor - ha igazak a róla szóló hírek - csúnyán odaver a PIII processzornak, valamint egyesek bizonyos Sony közleményekbôl "meg nem nevezett" céget vélnek kiolvasni, amellyel tárgyalások folynak a processzor felhasználásáról. (Persze nincs kizárva a csúnya félreértés sem, mert egyesek szerint pedig a PSX2-nek PowerPC processzora lesz...)

Körülbelül ugyanennyire tartható valószínűnek a Mips, amely a Silicon gépek alapját képezi. A felvetés alighanem attól az Amigástól ered, aki a "multimédia" tulajdonságokat abból eredeztette, hogy felhasználásra került a Nintendo64-ben. (Igaz, egy meglehetôsen elavult Mips R4200.)

A fentebbieknél jóval ismeretlenebb, ám megdöbbentô módon a napvilágra került és nem került információk mégis lassan ugyanolyan esélyessé emelik mint magát a PowerPC processzort. Ez a rejtélyes processzor pedig a Transmeta - amelyrôl a nevén kívül meglehetôsen keveset lehet tudni. Ami a kevéske ténybôl kiviláglik, hogy a Transmeta a PowerPC architektúrájára épül, és olyan misztikus tulajdonságairól mesélnek, amelyek azt sejtetik, hogy futás közben képes megváltozni - egyik processzorból a másikba. Ennek persze meglehet, hogy fele sem igaz, hiszen akik az egész mögött állnak azt a taktikát látszanak követni, hogy csak akkor nyilatkoznak, amikor már van valami a kezükben. Mindenesetre itt is szólnak mendemondák - talán némi valóságalappal - Jim Collas és a Transmeta közötti megbeszélésekrôl. Jim Collas maga a felvetést brilliánsnak nevezte, de sem nem erôsítette meg sem pedig nem cáfolta azt.

A grafikus rendszer.

Ami biztos, hogy az Amiga szándékai szerint az ATI fogja készíteni, és egy jelenleg még nem teljesen körvonalazott chiprôl van szó - lévén az ATI jelenleg is dolgozik rajta. Hogy pofátlanul jó lesz, azt hiszem már csak abból is levonhatjuk, hogy az ATI amúgy kiváló termékeinek legújabb példánya lesz. Az egyetlen kérdés elkészül-e vele az ATI idejében? (Bôôôôôôven, zúgja a rosszindulatú Amigás tömeg-Emeric SH) Ha nem készülne el, akkor amint azt Rick LeFaivre elmondta, a 3dfx vagy az NVidea valamelyik terméke fogja a grafika alapját szolgáltatni.

A grafikus rendszer specifikációi egyelôre még nem véglegesek, tehát változhatnak. Pillanatnyilag a következô adatokkal tervezik a megjelenést:

-24 bit mélység, 1920x1200 maximális felbontással.
-Texture lighting & compositing, alpha blending, vertex & table-based fog, video textures, reflections, shadows, spotlighting, bump mapping, LOD biasing, texture morphing, hidden surface Z-buffering, dithering, anti-aliasing, gouraud & specular-shaded polygons, perspective correct mip-mapping, texturing, chroma-key, bilinear & trilinear texture filtering
-32Mb 128-bit SDRAM frame buffer (Tessék megfigyelni, hogy annyi grafikus ramja van, mint amennyi ramja a standard változatnak összesen van-Emeric SH)
-DVD decode support
-valósidejű videotömörítés (többek között MPEG 2)
-NTSC, PAL, SECAM input, digitalizálás és TV output
-S-Video és Composite IO
-TV tuner

A "multimedia" (nem tudom, az Amigások, köztük én is valahogy allergiásak erre a szóra, tudnám miért-Emeric SH) rendszer egy 3D grafikus rendszerbôl, és egy DVD dekóderbôl (mely MPEG 2 és AC-3 Digital Surround Sound dekódert jelent) fog állni. Állítólag a hardware képes lesz mint audio/video streamok visszajátszására és rögzítésére is.

Külsô portok és rendszerek

Lesz DVD (hát frenetikus-Emeric SH), nagyteljesítményű 3D (ki tudja, ez a végén még tényleg az lesz), ethernet, digitális és hagyományos, analóg video és audio (lesz RF modulátor?-Emeric SH), 2 E-IDE UDMA interface (összesen 4 drive számára), 2 PCI slot (az ATX verzióban 6), 7(!) USB port, és egy szabad hely, ahova rakhatunk olyasmiket, mint mondjuk a Zip, Jazz vagy 120MB floppy. (Tetszett figyelni, hogy nem lesz standard serial, parallel, PS/2, sem jó kis joystick port???-Emeric SH) (Lesznek viszont (ha lesznek) USB konverterek, amik USB-vé konvertálják a régi portokat-Emeric SH)

Lesznek még SDRAM DIMM foglalatok, és jövôbeni támogatás DDR SDRAM-ok számára. Emellett azonban csak 32MB Rammal fogunk rendelkezni, amely mindössze 288Mb-ig lesz bôvíthetô. (Az ATX változatot 1Gb határig bôvíthetôre tervezik)

A hang 44 kHz, 16 bites CD sztereó audio IO-t jelent, AC-3 Dolby Digital 5.1 dekóddal, S/PDIF Dolby Digital outputtal, és esetlegesen (nem eldöntött) FM radio tunerrel.

A kommunikáció V.90 56Kb/s modemen, 100/10Mb/s Etherneten, 10Mb/s 2.0-ás HomePNA-n, 2.4GHz-s vezetéknélküli hálózaton keresztül fog zajlani, támogatással 1.5Mb/s kábelmodem, DSL és ISDN modem valamint digitális műhold dekóderek számára.

Lesz még végül infrared csatlakozó a távirányítású készülékekhez, mikrofon, valamint touch screen vezérlô is.

Az Operációs Környezet és az AmigaObjects

Mint azt már tudjuk, nekünk lesz a világon elôször Operációs Környezetünk (továbbiakban OE). Nagyszerű, hiszen Microsoft mércével már ezzel elégedettek lehetünk. Az OE alapja lesz az AmigaObjects (továbbiakban AO) (Neeem, semmi burkolt AMIGAonly reklám...-Emeric SH). A megaméretű blablá-tól eltekintve a következôket mondhatjuk el róla: ... és még sorolhatnám. A viccet félretéve, a terv az, hogy az AO teljes egészében egy hálózati környezetre lesz megtervezve, amely hálózaton belül az AO objektumok szabadon mászkálhatnak és használhatják a rendelkezésre álló erôforrásokat. (Már hallom ahogy a kávéfôzô MP3-at tömörít...-Emeric SH) Az AO fôként a Java nyelven (release 2) keresztül fog megvalósulni (természetesen a C és C++ mellett), felhasználva a kJava, pJava, Java2 és Java Enterprise Edition technológiákat (Na majd csak tátjuk a szánkat, hogy ezek meg mik lehetnek...-Emeric SH). Az AO rendelkezni fog számos képességgel: úgy mint a Java, Jini, OpenGL és számos audio és video codec nyújtotta lehetôségekkel.

Az OE, amelyben az AO létezni fog Linux alapokra fog épülni, amely Linux számos más operációs rendszer közül lett kiválasztva. (BeOS, Chorus, QNX, Linux etc.) A Linux melletti döntést tulajdonképpen igen prózai indokok idézték elô: az, hogy iszonytató ütemben terjed és fejlôdik, és rengetegen állnak mögötte. (Szép az élet trallala, szép az élet trallala, platty...-Emeric SH) A tech brief-bôl kiderül, hogy úgy látszik már létezik valamilyen szinten az OE és az AO architektúra, hiszen ôk maguk írják, hogy amikor "Linuxra portálták ezeket jelentôs teljesítménynövekedést érték el bizonyos területeken". A Linuxot egyébként semmi más nem emeli ki a környezetébôl (az Amigáéhoz megdöbbentôen hasonlatos társadalmát leszámítva), mint elképesztô stabilitása.

Persze némi aggodalomra adhat okot az, amikor az ember olyasmiket olvas, hogy az Amiga Object Java Objecteken keresztül indítja a grafikához való hozzáférést, majd az átmegy az OpenGL rendszeren, és végül eléri a tényleges hardwaret... De még ezt is lefôzi annak elképzelése, ahogy az alap X-Windows felületre felépül az elsôdleges, majd másodlagos GUI is, hogy végre megkaphassuk szeretett WorkBenchünet... Természetesen a végeredmény és a tényleges megvalósítás lesz ami számít, úgyhogy várunk türelmesen. (A jó hír, hogy az AMIGA WorkBench Open Source lesz....)

A kapcsolatot a West... akarom mondani olyan technológiák fogják biztosítani, mint a standard 2.4GHz-es vezetéknélküli hálózat (Nagyszerű... Itt a kávéfôzô hívja a mosógépet, mosógép jelentkezz!-Emeric SH), amely hálózaton belül Ethernet, modem, HomePNA, HomeRF, IEEE 1394 és más kapcsolatok létezhetnek majd.

 

Végül a már beígért következtetések... Sokan vetették szemére ennek a fentebb vázolt Amigának, hogy nem Amiga, hogy elveszített mindent ami az Amigát Amigává teszi. Nos, ôszintén megvallva ez az, amiért legkevésbé aggódom. Bár természetesen a gépet csak akkor ítélhetjük meg igazán, ha már lesz mit - itt-ott azonban a dokumentációban így is megtalálhatjuk az "integrált" nevezetű kifejezést, valamint az arra való utalást, hogy a Wintel platformokon megszokott hardware kihasználatlanságot igyekeznek megkerülni. Ezt erôsíti, hogy két "kiszerelése" lesz az AmigaNG-nek - egy integrált, és egy ATX alapokra épülô alaplapos megoldás.

Ha mindaz igaz, amit a legvadabb teóriák alapján összeálló gép sugall - és végtére akár igaz is lehet - valóban nem egy Amigát fogunk kapni végeredményként. Hanem egy Amigát és ezzel egyidôben még rengeteg gépet, annál is több operációs rendszer lehetôségét egy rendkívül stabil - ne feledjük, a linux az egyik legstabilabb operációs rendszer - alapra építve, a kor szintjéhez (és környezetünkhöz mérten) az adott árkategóriában csaknem a legjobb tulajdonságokkal és tartozékokkal.

Ha igaz, amit a Transmeta processzorról beszélnek, és erre esik majd az Amiga választása akkor azért lesz félelmetes ez a gép (ne feledjük miért esett annak idején a 68000-es processzorra a választás), ha pedig nem... akkor a fennmaradó, választható processzortípus, a PowerPC teszi majd félemetessé. Mindehhez a gyakorlatilag már beígért ATI által biztosított grafikai teljesítmény - amely a legutóbbi idôkben éppen a Macintosht hozta vissza térnyerési pozícióba, valóban messze élvonalbeli technológiájával.

Az elôjelek tehát jók... Future looks bright, just keep the faith.

Emeric SH

 

 

 
(C) Copyright 1999 SpaceHawks